Új csarnoka lesz a gyulai piacnak

A gyulai önkormányzat kiemelten foglalkozik a helyi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termelőkkel.

TK
2013. 12. 08. 19:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fideszes politikus az MTI-nek elmondta: kivitelezés 2014. februárban kezdődik és várhatóan április végén fejeződik be. A gyulai önkormányzat kiemelten foglalkozik a helyi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termelőkkel, a mezőgazdaság a turizmus mellett a város egyik meghatározó ágazata, sok embernek nyújt megélhetést Gyulán és térségében. Az önkormányzat egyik kiemelt programja segíti a helyi kis- és a közepes termelők jó minőségű termékeinek piacra jutását, a gyulai zöldségek, gyümölcsök, tej- és hústermékek értékesítési feltételeinek javítását.

Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte: csarnoka eddig nem volt a gyulai piacnak, az új épületben a helyi termékek folyamatos értékesítésére nyílik lehetőség korszerű feltételek között egész évben. Hozzátette: a történelmi hangulatú piac a belvárosban fontos közösségi tér, Gyula egyik büszkesége, ahová a turisták is szívesen látogatnak helyi termékeket vásárolni.

A képviselő elmondta: az új csarnok hasznos alapterülete 485 négyzetméter, az épület akadálymentes. A csarnokban hatvan elárusítóasztalt lehet elhelyezni. A kültéri piacot felújították, a beruházást júliusban adták át. Az önkormányzat 24 millió forintot költött a kültéri infrastruktúra fejlesztésére. Erre a beruházásra az önkormányzat 13,5 millió forint támogatást nyert a tanyafejlesztési programból – mondta Kovács József.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.