Ők lehetnek azok, akik végleg átvehetik a világuralmat

Egyre izmosabbak az ázsiai multinacionális vállalatok, ha képesek lesznek megfelelni az új kihívásoknak, a világ élén landolhatnak.

A diplomáciai ellentétek ellenére gazdasági téren Ázsia sokkal integráltabbá vált, mint korábban bármikor. A kontinentális kereskedelem 54 százaléka az itteni államok között zajlik, ami 25 százalékkal több, mint 1990-ben. Erős multinacionális láncok jöttek létre az ázsiai kontinensen, és lassan Thaiföld, Malajzia és Vietnam is a része lesz az úgynevezett „Gyárázsiának”, amelyhez Indonézia és India is minden remény szerint csatlakozni fog. A kontinens integrációját a renminbi (a makaói pataca és a hongkongi dollár mellett Kína hivatalos pénzneme) világpénzé válása is nagyban elősegítheti – derült ki az Economist összeállításából.

A gazdasági előretörés mellett a problémákat az ázsiai vezetők is felismerték, és mindegyikük a maga módján próbál változtatni országa helyzetén. Kínában Hszi Csin-ping nagyobb teret adna a fogyasztásnak, az innovációnak, valamint a jogbiztonságot is erősítené. Abe Sinzó Japánban erőteljesen fölvette a küzdelmet az elöregedéssel szemben, és hosszú idő után növekedő pályára állította országa gazdaságát.

Narendra Modi újonnan megválasztott indiai miniszterelnöknek, valamint a júliusban megválasztandó új indonéz elnöknek országa sanyarú infrastrukturális helyzetén, és magas munkanélküliségén kell majd változtatnia. Ezen államok lényegesen nehezebb helyzetben vannak, mint a 20. század közepén felemelkedő Dél-Korea, Hongkong, vagy éppen Tajvan, mivel akkor a munkahelyek robotizáltsága lényegesen kisebb volt, így az állásteremtés azokban az időkben sokkal könnyebb volt, mint napjainkban.

A politikusok és a közgazdászok sokszor azt gondolják, hogy ők a katalizátorai saját hazájuk gazdasági jövőjének, azonban a vállalkozások is ugyanilyen fontosak, ha nem még jobban. Az 1960–1980-as években a Sony, a Toyota és más japán cégek teremtették meg a siker kultúráját, amely az országot gazdaggá tette. Hasonló folyamat zajlott le az 1970-es évektől Dél-Koreában, ahol a Hyundai és a Samsung először a hajóépítésben, majd az autógyártásban és az okostelefon piacán ért el óriási sikereket. Az 1990-es évektől Indiában a technológiai cégek csodával határos lendületű felemelkedése mentette meg sok esetben az országot a pénzügyi válságtól. 2000 óta a nyugati multik is megjelentek Ázsiában, amelyek tovább fokozzák a versenyt és táplálják az egyre nagyobb fogyasztást.

Azon ázsiai cégeknek, amelyek meghatározhatják a kontinens új arculatát, öt olyan kihívással kell szembenézniük, amelyet nem hagyhatnak figyelmen kívül. Az első a romló diplomáciai helyzet, a második pedig az egyre magasabb kínai munkaerőköltség. Az utóbbi esetben érdekes kettősséget lehet látni, mivel a dél-koreai és a japán ipar attól fél, hogy a kínai high-tech lenyomja őket, míg India és Indonézia számára a kínai költségek emelkedése kedvező hatást gyakorolhat a gazdaságukra.

A harmadik legfőbb kihívás, hogy az ázsiai társadalmakban is egyre nagyobb az igény, hogy a mennyiségi tényezők helyett a minőségiek kerüljenek előtérbe, így többek között az életminőség javulására helyeznének nagyobb hangsúlyt. A negyedik az internet támasztotta kihívások kezelése, az ötödik, ami egyben a legfontosabb, hogy az ázsiai cégeknek egyre erősebb globális versenyben kell helytállniuk. Ezen vállalatoknak a hazai piacon is komoly teljesítményt kell felmutatniuk más multinacionális cégekkel szemben, így nem maradhatnak le többek között a kutatás-fejlesztés (k+f) terén sem.

A legnagyobb kérdés, hogy az ázsiai vállalatok képesek lesznek-e megfelelni egyszerre a hazai igényeknek és a nemzetközi kihívásoknak. Húsz évvel ezelőtt talán azt lehetett volna erre válaszolni, hogy semmiképpen, amit jól bizonyított az 1997–1998-as súlyos ázsiai pénzügyi válság, valamint a tokiói tőzsde folyamatos zuhanása. Azóta nagyon „megizmosodtak” a kontinens vállalatai, teljes piaci értékük mostanra a világ cégeinek 27 százalékát teszi ki, a dél-koreai Samsung profitja majdnem eléri az Apple-ét. 2000 óta a kontinensen 11 ezerről 25 ezerre nőtt a tőzsdén jegyzett cégek száma.

Természetesen az ázsiai országokban a kis- és középvállalatok biztosítják a foglalkoztatottság jelentős részét, de az exportot a nagy cégek tartják kezükben. Így például Dél-Koreában a Samsung adja az ország teljes exportjának a 17 százalékát, míg Indiában a Reliance (élelmiszer-ipari vállalat) az állam kivitelének 14 százalékát. Az ázsiai cégek másik nagy előnye, hogy pénzügyileg rettentően fegyelmezettek, de persze több indiai, vagy éppen kínai állami cég jelentős tőkebevonásra szorulna. Az ázsiai cégek szerencséje, hogy bár a korrupció továbbra is nagyon komoly probléma, de az elmúlt évtizedekben történt előrelépés a gazdaság fehéredése terén.

A tagadhatatlan fejlődés ellenére az úgynevezett új iparágakban Ázsia nem rendelkezik még elég vállalattal, így például a zöldgazdaság terén Kínán és Japánon kívül egyetlen mérvadó cég sincsen. Hasonló a helyzet a világmárkákat illetően, mivel az Interbrand (világmárkákkal foglalkozó tanácsadó cég) szerint a 100 legjelentősebb világmárkából csupán 10 köthető ázsiai vállalathoz. Ebből a helyzetből csak az innovációval léphet előrébb a kontinens, ráadásul ezen a téren sem állnak rosszul, mivel 2012-ben az új szabadalmak 41 százalékát Ázsia adta, míg a világ k+f ráfordításaink a 29 százalékát.

Az ázsiai országok új gazdasági modellek után kutatnak, de ami az elmúlt 20 évben működött, nem biztos, hogy a következő 20-ban is fog. Ez szintén igaz az ott lévő cégekre, akiknek komoly hiányosságokat kell leküzdeniük, amelynek egyik eleme a meglehetősen nehézkes vállalati struktúrák megváltoztatása. Ha a föntebb felsorolt lépéseket megteszik, és a már megtett intézkedések beérnek, akkor pár évtizeden belül ezen ázsiai multicégek könnyen kiszoríthatják a piacról nyugati vetélytársaikat.