„Nincs értéke az oktatásnak”

Csaba László közgazdász az athéni sakkjátszmáról és a honi rongyrázásról.

– Beszélgetésünk idején Brüsszelben még tart az euróövezet pénzügyminisztereinek rendkívüli csúcstalálkozója a görög kérdésben. A görög bankok napokon belül kifogyhatnak a pénzből, az országban kritikus a helyzet. Hogyan juthattak idáig az események?
– Görögországot már az Európai Unióba is politikai okokból, a bizottság ellenvéleményével vették fel, és az euróövezetbe is csak erős fenntartásokkal engedték be, mert nem teljesítette a pénzügyi feltételeket. Mindkét esetben stratégiai döntést hozott az unió vezetése. 1981-ben, az akkori kétpólusú világban a lengyel és a román események után nem akartak újabb konfliktust, 2000-ben pedig az számított, hogy az EU-nak addigra kevés sikertörténete maradt. Ezek egyike volt Görögország, ahol egy nemzedék alatt Bulgáriához hasonlóan szegény balkáni államból közepesen fejlett, euróövezeti államot teremtettek. Tényleges felzárkózás történt, amelynek része, hogy olimpiát is rendezhettek a görögök. Az eurózónához csatlakozás pedig a megelőlegezett bizalomnak a jele volt: az akkori vezetők hittek abban, hogy a görögök a valutaunió elvárásait követve jó példát mutathatnak a balkáni és a kelet-mediterrán országoknak.

– Miközben Magyarországot kilenc évig túlzottdeficit-eljárás alatt tartották, Athénnak sok pénzügyi kihágást elnéztek. Vajon miért?
– A görög vezetés úgy gondolta, hogy elég volt bejutni az euróövezetbe, és nem tartották be a vállalt feltételeket. Nem haladtak előre a szerkezeti reformokkal, a gyenge és néhány érdekcsoport által befolyásolt államot nem erősítették meg, sőt még gyengébben teljesítettek, mint korábban. A németek, a hollandok és az angolok már a 90-es évek végén kristálytisztán felsorolták, mit kell változtatnia a görög vezetésnek. Ilyen elvárás volt például a feketegazdaság elképesztően magas, a GDP 40 százalékát kitevő arányának csökkentése, illetve az adóbefizetési morál erősítése. Egyik téren sem történt előrelépés, állandósult egy olyan helyzet, amelyben a mindenkori kormány trükkökkel túlélte az adott évet, és utánuk jöhetett a vízözön. A mostani kommunista kormány tehát másfél évtizeden át egymásra rakódó, megoldatlan problémáknak a következményével néz szembe, hiszen az olimpia megrendezése óta szinte folyamatos volt a mellékönyvelés, a pénzügyi rendezetlenség, és akuttá váltak a gazdasági problémák. Görögország politikai vezetői 2009-ben, a pénzügyi válság kellős közepén saját maguk kirobbantottak egy belpolitikai bizalmi válságot, amivel azonnal felkerültek a nemzetközi címlapokra, ami elkerülhető lett volna. Akkor ugyanis még nem foglalkozott senki a görögökkel. Gyakorlatilag magukra gyújtották a házat, és a politikai felelősség áthárítása céljából előtérbe tolták a rossz gazdasági mutatóikat és a korábbi hamisításokat.

– Azóta is a címlapokon szerepelnek, ahonnan már nem is tudnak lekerülni, és még egy ideig velük indulnak a napi hírek. Tragikomédia zajlik a szemünk előtt?
– Lényegében igen. Ennek oka a hat éve tartó folyamatos ígérgetés, miközben nem történt érdemben semmi javulás a görög állam működésében. Holott lett volna rá képesség, amit az is igazol, hogy a 80-as, 90-es években sikerült előrelépnie jó néhány területen. Míg a 70-es évek végén egy autóbusz-menetrend kiírása csak annyit jelentett, hogy azon az útszakaszon autóbusz közlekedik, a 90-es évek közepére már többé-kevésbé tartották a menetrendet, és a szieszta idején is működtek a hivatalok. Nem tűnt lehetetlennek a pozitív változás, amelynek célja, hogy a külső és belső hatások összegződéseként gazdasági javulás következzen be. Mégsem sikerült az áttörés. A korábbi pénzbőség nem arra ösztönözte a görög vezetést, hogy elvégezze a szerkezeti átalakításokat, hanem hogy olcsón hitelezzék a rossz politikát, és eladósítsák az államot. Más országokban ugyanekkor ugyanezekből a forrásokból olyan változtatásokat tudtak véghezvinni, hogy azok lehetővé tették a későbbi tartós fejlődést.

– A görögökkel kapcsolatban politikai döntéseket hozott az unió. Az ebből következő politikai felelősség most hogyan oszlik meg?
– Mérhetetlen a görög politikai osztály felelőssége, másrészt az EU-nak joggal felróható a túlságosan elnéző magatartása, a politikai családhoz tartozás hangsúlyozása, a konfliktus kerülése. Ragaszkodtak a „sikertörténethez”, amellyel – szerintük – ellensúlyozhatták a gazdasági stagnálást, a francia pénzügyi rendezetlenséget vagy a belgiumi politikai káoszt. Görögországban tehát a belső folyamatok és az ezeket lehetővé tevő külső körülmények egymást erősítették, így jutottak el a válság mélyüléséhez.

– A hét végi népszavazás közelebb viheti az országot a megállapodáshoz?
– Nem kellett volna kiírni a referendumot, hanem a tárgyalóasztalnál maradni, mert akkor lehetősége lett volna Ciprasznak zárt ajtók mögött egy olyan megállapodásba belemenni, amely mindkét félnek elfogadható. A jelenlegi politikai kurzus most, a népszavazás után úgy érezheti, bármit megengedhet magának, hiszen a nép felhatalmazását élvezi, a korábbi kormányok hibái miatt pedig nincs felelőssége. A görög társadalomban egyébként mindig erős volt a kommunista, baloldali, piac-, tőke- és unióellenes vonal. A valutaunió létrehozása az európai politikai unió felé vezető politikai lépés volt, ami helyes irányba fordíthatta volna a görög gazdaságpolitikai vezetést. Ez a várakozás azonban – ma már látjuk – megalapozatlannak és túlzónak bizonyult. Ha Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a szabályok szerint járt volna el, ma minden görög bank csődben lenne, és nem lenne készpénz az országban. Az már egyértelműen ennek a kormánynak a számlájára írható, hogy a hosszú ideje tartó intenzív tőkekimentés ellen nem tett semmit, tőkekontrollt sem vezetett be, pedig megtehette volna már januárban.

– Ha napokon belül nem születik megállapodás, elkerülhető a bankválság?
– Most már valószínűleg nem. Ha a görög bankok bedőlnek, a lakosság szembesül a valóságos problémával, és ezek után jöhet elő a kormányzat olyan intézkedési csomaggal, amely már komolyan vehető. Kilenc hónapja gyakorlatilag szájalnak, és eközben nem csináltak érdemben semmit, bár azt el kell ismerni, hogy nem ők hozták létre a problémát.

– A görög államadósság visszafizethetetlen, ezt már a valutaalap is elismerte. Alexisz Ciprasz kormányfő azzal a javaslattal ment ki Brüsszelbe, hogy engedjék el államadósságuk 30 százalékát. Lát erre esélyt?
– A 170 százalék körüli adósságarányhoz általában elfelejtik hozzátenni, hogy azt jelenleg nulla költségen finanszírozzák, vagyis ez a tétel önmagában véve nem hátráltathatja a jelenlegi pénzügyi kilábalást. Ugyanakkor megakadályozza az új hitel felvételét, nagyon helyesen. Az új tárgyalásokat egyszerűen nem kezdhetik az adósságelengedéssel, az a végső megállapodásban szerepelhetne. Nem lehet ugyanis fordított irányban haladni. Olyan tervvel kell most gyorsan előállni, amely szigorítja az adóbehajtást, fenntarthatóvá teszi a költségvetés kiadási oldalát, megszünteti a kiváltságokat, visszaszorítja a feketegazdaságot, csökkenti az állami alkalmazottak számát, végigvisz egy privatizációs tervet – és a hitelezők elfogadják. Csak ennek megtörténtekor látok esélyt a követelések egy részének leírására. Ez azonban csak hosszú tárgyalási folyamat eredménye lehet. Például Lengyelországban a rendszerváltozáskor gazdasági fordulatot hajtottak végre és privatizáltak, mielőtt az adósságelengedésre sor került volna. A sakkjátszmát a mattig kell vinni, ritkán fordul elő, hogy először bemattoljuk a királyt.

– A görögök már eddig is több tervet letettek az asztalra, sőt a népszavazás előtt a kormányfő az IMF javaslatait módosításokkal tárgyalási alapnak minősítette. Ha eddig nem tudtak dűlőre jutni, most miért sikerülne?
– Mindenképp új fejezetet kell nyitni. A németek joggal kérnek hiteles, valós tervet. Nem szabad elfogadni a francia álláspontot, amely szerint mindenképpen meg kell egyezni, akkor ugyanis tovább folyhat az eddigi bazári alkudozás. Nem kötelező megegyezni, ki lehet lépni, de azért viselni kell a felelősséget. Aki A-t mond, mondjon B-t is.

– A megszorítások miatt 25 százalékkal esett vissza a görög gazdaság teljesítménye. Jogos, hogy más receptet kérnek.
– Az elmúlt években az állami foglalkoztatottak köre nőtt, a köztulajdon bővült, a szociális juttatások még mindig fenntarthatatlanok, és az államigazgatás még mindig túlságosan kiterjedt. A Juncker-terv nem volt rossz alap, ezért nem lett volna szabad felállni a tárgyalóasztaltól. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter joggal mondta, hogy egy olyan kormány, amely a nem mellett kampányol, komolytalan tárgyalópartner.

– Az IMF maga ismerte be, hogy rosszul kezelték a görög válságot, nem váltak be a trojka előrejelzései.
– A baj, hogy még a trendet sem találták el, mert nem történtek meg a megígért lépések. Görögország mindig versenyképtelen volt, rossz a termelékenység, krónikusan nagy a fizetési mérleg hiánya: az évek alatt felhalmozódott problémák miatt eltűnt a növekedés esélye. Eközben például Lettországban, Észtországban és Romániában is megtették azokat az intézkedéseket, amelyek hatására visszatérhetett a gazdasági növekedés. Athén azonban mindig visszahőkölt, és nem vitte végig a szerkezeti átalakításokat. Alacsony maradt a bizalmi szint, és a megszorítások spirálja valóban sehová nem vezethet.