A tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint

Váratlan kedvezmény az Otthon start programban, gigantikus beruházás a németektől, többmilliárdos viharkárok
Heti gazdasági összefoglaló.
A tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint
„honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak
a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légi forgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél”. Ugyanekkor hirdettek ki egy másik rendeletet is, amely a a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat ellátásáról rendelkezik. Mindkét kormányrendelet azért született, mert a HungaroControl-nál patthelyzet alakult ki a munkáltató és egyik szakszervezete között. Mint lapunk elsőként beszámolt róla, a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezettel (CMLISZ) folytatott bértárgyalások nem hoztak eredményt, ezért azok ma munkabeszüntetésre készültek.
A szakszervezet azért kívánt nyomást gyakorolni a munkaadóra, mert kevesellte a 15 százalékos béremelésre vonatkozó ajánlatát. Mint megírtuk,
a légi irányítók havonta 2-3 millió forintot keresnek, és rendkívül jó munkakörülmények között dolgoznak.
Ráadásul a pandémia miatt az utóbbi egy-másfél évben hatvan százalékkal csökkent a légtérben tartózkodó repülőgépek száma, vagyis a légi irányítók által végzendő munka is csökkent, ugyanakkor a HungaroControl bevételei szintén visszaestek.
Heti gazdasági összefoglaló.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
Nem az a korosztály adósodik el bátrabban, amire először gondolnánk.
Közel 100 órányi megfeszített munka árán.
Heti gazdasági összefoglaló.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
Nem az a korosztály adósodik el bátrabban, amire először gondolnánk.
Közel 100 órányi megfeszített munka árán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.