A Fidesz–KDNP kormányzása alatt számos előremutató intézkedés, támogatás született. Ennek eredményeképpen a családok vagyona jelentős növekedésnek indult, valamint számos közvélemény-kutatás tanúsítja a kormány sikerességét. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért 2019-ben a népesedési világnap alkalmából felállította egy rangsort, amelyben az EU tagállamait, valamint további 17 európai ország családpolitikáját hasonlítja össze 12 intézkedéstípus alapján. Az európai családpolitikai rangsorban Magyarország Franciaországgal együtt holtversenyben a rangsor élén áll, a lehetséges 12 pontból ez a két ország 10,5 pontot gyűjtött be. A szülési szabadság hosszát, a gyermekgondozási támogatások meglétét vagy az adórendszerben elérhető kedvezményeket vették figyelembe.
A családok támogatására szánt költségvetési források összege 2010-ben 960 milliárd volt, amely idén 2600 milliárd forintra nőtt. Ez nagyjából a GDP 5 százaléka, amellyel Magyarország európai éllovasnak számít. A támogatások azt célozzák, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak.
Minden idők legnagyobb családi adókedvezményét vezette be az Orbán-kormány
Az szja-visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult.
Ha a családban mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, akkor mindkettőjüknek visszaadják az szja-t. Az adó-visszatérítést a vállalkozók is megkapják, ha van gyermekük. Így a jogosultak körét gyarapítják az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, az ingatlan-bérbeadók, a katás és az ekhós adózók is.
A gyermeket nevelő katás vállalkozók így a 2021-es tételes adójuk egynegyedét, míg az ekhós adózók a befizetett 15 százalékos adójuk kétharmadát kaphatják vissza. A visszafizetés felső határa az átlagbér éves adótartalma.
A családi adó-visszatérítés feltétele volt, hogy a magyar gazdaság növekedése az idén elérje az öt és fél százalékot. Ez sikerült, így a támogatás életbe lépett.
Az szja-visszatérítés volt minden idők legnagyobb családoknak nyújtott adókedvezménye.