Az IMF szerint ellenálló a gazdaságunk

Magyar Nemzet
2020. 04. 15. 11:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén Málta után hazánk bruttó hazai terméke (GDP) csökken majd a legkevésbé a járványvédelmi korlátozások ­miatt az Európai Unióban – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2020–2021-es világgazdasági prognózisának tegnap publikált előzetesében. A távirati irodához eljuttatott előrejelzésben az IMF a tavalyi 4,9 százalékos növekedés után az idén a magyar GDP 3,1 százalékos csökkenésére számít, 2021-ben viszont ismét felfutással, méghozzá 4,2 százalékossal kalkulál.

Az IMF tavaly őszi prognózisának november elején kiadott, felülvizsgált változatában még 3,3 százalékos GDP-növekedést jelzett előre Magyarországon 2020-ra és 2,9 százalékost 2021-re.

Az IMF most úgy ítéli meg, hogy a máltai 2,8 százalékos várható csökkenés után az idén a magyar GDP zsugorodik a legkevésbé az EU-ban, az ­unión kívül pedig csak Szerbiában lesz kisebb mértékű – 3 százalékos – a gazdasági teljesítmény csökkenése.

Az IMF Románia esetében a GDP 5, a szlovénoknál 8, a szlovákoknál 6,2 százalékos, míg az osztrákoknál 7 százalékos visszaesést vár. Lengyelországnál 4,6, míg Csehországnál 6,5 százalékos gyengüléssel számol a nemzetközi szervezet. A német GDP 7, a francia 7,2, a spanyol 8, az olasz pedig 9,1 százalékkal apad 2020-ban az előrejelzés szerint.

Az infláció Magyarországon a tavalyi 3,4 százalék után az idén 3,3 százalékos lehet, 2021-ben pedig 3,2 százalék várható. A munkanélküliségi ráta esetében az IMF idén a tavalyi 3,4 százalék után 5,4, majd 2021-ben 4 százalékot vár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.