Elektronikusan ellenőrzik majd a fuvarengedélyeket

Segítséget kért a szaktárcától a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete.

2020. 06. 13. 14:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Segítséget kért a szaktárcától a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE): egy intézkedéscsomagot állítottak össze a járvány következtében kialakult helyzet kezelésére – közölte lapunkkal az egyesület. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a minap fogadta az érdekképviselet elnökét, Ignácz József Pétert. A megbeszélésen Palkovics Lászlóval megállapodtak abban, hogy két kiemelt ügyben – az engedély-ellenőrzés digitális útra terelése és a hazai költségtérítési rendszer módosítása a mobilitási csomagnak való megfeleltetés érdekében – a minisztérium azonnal kezdeményezi a végrehajtáshoz szükséges lépéseket. Palkovics László egyben jelezte: július első felében újabb találkozóra kerülhet sor az MKFE elnökével, ahol várhatóan már a konkrét eredményekről, az elektronikus engedély-ellenőrzési rendszer idei bevezetésének menetrendjéről is tájékoztatja majd az érdekképviseletet.

Az unión kívüli országokból érkező külföldi fuvarozók, valamint az oda szállító magyar cégek tevékenységét engedélyekhez kötik. Az európai közlekedési miniszterek még a 90-es évek elején állapodtak meg arról, hogy az egyezményhez csatlakozó országok fuvarozói adott időtartamra szóló engedély alapján, de ezen belül korlátlanul fuvarozhatnak egymás országába. Ilyen engedélyt kell annak kiváltania, aki például Ukrajnába, Szerbiába, Bosznia-Hercegovinába, Montenegróba vagy Törökországba szállít, illetve ezekből az országokból érkezik hazánkba. Az engedélyekkel azonban gyakran visszaélnek, ezért van szükség a helyszíni ellenőrzésekre. Az elektronikus ellenőrzés sokkal hatékonyabbá teheti az érvényes engedély nélkül dolgozó fuvarozók kiszűrését. Legtöbben azt használják ki, hogy az uniós tagként Magyarország már nem ellenőrzi egyenként a határon be- és kilépőket. Így meg tudják tenni, hogy az egyszer használható engedélyekkel is többször vállalnak fuvarfeladatot, ezzel szívják el a lehetséges megbízásokat a hazai vállalkozások elől.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.