Palkovics László: Magyarország jól teljesít a klímavédelem területén
Az ország 34 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását 1990 óta – emelte ki a technológiai és ipari miniszter.
Az ország 34 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását 1990 óta – emelte ki a technológiai és ipari miniszter.

Palkovics László szerint referenciaprojekt a magyar–kínai beruházás.

Idén a felvételizők több mint 42 százaléka választotta a szakmát és érettségit egyszerre adó technikumokat.

Nagyjából nyolcezer autóbusz fut a magyar utakon, ezek közül kétezret már korszerűbbre cseréltek.

Az első ütemben mintegy 200 milliárd forint támogatást kap összesen húsz modellváltó és állami egyetem – mondta Palkovics László.

A beruházásra a kormány mintegy hatmilliárd forint költségvetési támogatást biztosított, az új épület 615 nap alatt készült el.

Magyarország az egyetlen a német nyelvű országokon kívül, ahol német nyelven lehet az óvodától az egyetemig tanulni.

Gyorsított ütemben készül el a V0-s tehervasúti vonal döntés-előkészítő tanulmánya, jelentette be Palkovics László innovációs miniszter.

Kereskedelmi- és iparkamarai vezetőkkel írt alá megállapodást az innovációs és technológiai miniszter.

Megnőtt az érdeklődés a szintetikus üzemanyagok iránt, az akkumulátoros villanyautók mellett a szénsemleges belső égésű motorok is szerephez juthatnak az autóiparban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A család az első, a család érték, és létkérdés a nemzet jövője szempontjából.

Sikeres mentést hajtottak végre.

A férfi megölte korábbi élettársát.

Ajándékot kaptak a gyerekek.

Riasztó állítást fogalmazott meg az amerikai tudós.

A járókelők mentettek meg egy férfit a kényszersorozástól Ukrajnában.

Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Patriótának.

A magyar író szerdán veszi át a Nobel-díjat.

Maga alatt van az egész ország, erre aztán tényleg senki sem számított.

Miközben a vasárnap esti, brazilok elleni meccsükre készülnek, most épp egy rég lezárt üggyel foglalkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.