A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1149,54 pontos, 3,59 százalékos emelkedéssel, 33 134,87 ponton zárt kedden.
Erre számít a Budapest Airport a mágneses vihar miatt
Mára várják a hatásait.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1149,54 pontos, 3,59 százalékos emelkedéssel, 33 134,87 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Kéri Lajos, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX index régiós társaival együtt szépen emelkedett. Az emelkedést elsősorban a Richter vezette közel 5,3 százalékos erősödésével, ami annak köszönhető, hogy a Richter háza tájáról érkezett egy-két pozitív hír. Hozzátette, a Mol is szépen teljesített, közel 4,4 százalékos pluszban zárta a kereskedést.
A Richter Gedeon Nyrt. kedden bejelentette, hogy kizárólagos megállapodást kötött a Myovant Sciences GmbH egészségipari vállalattal egy nőgyógyászati betegségek kezelését szolgáló tabletta Egyesült Államokon kívüli piacokon történő értékesítésére. A Myovant szerződéskötéskor 40 millió dollár mérföldkőbevételt kap és a hatósági engedélyezések egyes mérföldkövei eléréséhez kötött további, legfeljebb 40 millió dollár mérföldkőbevételre jogosult. Az engedélyezés utáni értékesítési szintekhez kötött mérföldkő bevételek 107,5 millió dollárt tehetnek ki, és ugyancsak az értékesítés mértékéhez kötik a felek a sávosan fizetendő royalty nagyságát is.
A devizapiacon folytatódott a forint gyengülése, 361 forint felett – új történelmi mélyponton – is járt az euróval szemben, annak ellenére, hogy a részvénypiacokon alapvetően nem rossz a hangulat – mondta a vezető üzletkötő.
Európában volatilis kereskedést lehetett látni, például a német DAX index volt pluszban és mínuszban is. A piacok abban bíznak, hogy az európai megbetegedések száma rövid távon, akár heteken belül tetőzhet. Az amerikai indexek enyhe pluszban voltak a BÉT zárása előtt.
A vezető üzletkötő szerint továbbra is bizonytalan a helyzet, de enyhe optimizmust látni. A volatilitás nagy, mert mindenki azt találgatja, lesz-e újabb lejtmenet, figyelik, mit mondanak a nagy elemzőházak. A legtöbb elemzőház egyébként azt mondja, hogy idén már nem lesznek újabb mélypontok, viszont az is látszik, hogy kevesen merészkedtek még vissza a parkettra – mondta a vezető üzletkötő.
A Mol 81 forinttal, 4,38 százalékkal 1930 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 165 forinttal, 1,77 százalékkal 9500 forintra nőtt, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,95 százalékkal 365,50 forintra emelkedett, forgalma 375,7 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 310 forinttal, 5,29 százalékkal 6175 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2903,41 ponton zárt kedden, ez 150,09 pontos, 5,45 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Mára várják a hatásait.
Egyelőre csak a dízel ára emelkedik jövő héten.
Új kiskereskedelmi modell.
Közreadta az áprilisi inflációs adatokat a statisztikai hivatal.
Hazug a Bezzeg Románia! szlogen
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka
Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel
Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén
Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
Meghalt a legendás magyar származású edző
„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Elárulta a szolgáltató, miért lassulhat be a mobilnet Magyar Péter tüntetésein
Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára
Mára várják a hatásait.
Egyelőre csak a dízel ára emelkedik jövő héten.
Új kiskereskedelmi modell.
Közreadta az áprilisi inflációs adatokat a statisztikai hivatal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.