Három évre szóló béremelésről állapodtak meg az állami cégeknél

Összesen átlagosan 15 százalékkal emelkedik a közszolgáltató állami vállalatok munkavállalóinak keresete. A hároméves bérmegállapodás szerint már idén júliustól elkezdődik a bérrendezés a MÁV–Volán-csoportnál, a Magyar Postánál és a Nemzeti Vízműveknél. A vállalatonként eltérő, összesen 15 százalékos alapbéremelés mellett a munkavállalók komoly juttatásokban is részesülnek.

Nagy Kristóf
2021. 06. 25. 13:50
null
Fotó: Katona_Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány elfogadta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter javaslatát a legnagyobb közszolgáltató állami vállalatok bérfejlesztésére. Eszerint

2021. július 1-jétől hároméves bérmegállapodás részeként összesen 15 százalékkal emelkedik az egyes állami tulajdonú vállalatoknál dolgozók bére.

A bérfejlesztés célja, hogy javítsa az állami tulajdonú társaságok versenyképességét a munkaerőpiacon, ezáltal hozzájárulva a gazdaság újraindításához.

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleményében arra emlékeztetett, hogy június 25-én fogadta a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének (Stratosz) elnökét, valamint a szakszervezeteket tömörítő három konföderáció vezetőjét.

A járvány ellenére sikerült megőrizni minden munkahelyet az állami közszolgáltató cégeknél. Nagy bérfejlesztés kezdődik
Fotó: Bach Máté

A miniszter ezt követően bejelentette, hogy a tulajdonos iránymutatása alapján a legnagyobb közszolgáltató vállalatoknál lefolytatták a szükséges egyeztetéseket az érdekvédelmi szervezetekkel. Mager Andrea kijelentette, hogy

a kormány az elmúlt időszakban a munkahelyek megtartását tűzte ki legfontosabb célként, ennek megfelelően az állami társaságok minden munkahelyet megőriztek, a járványidőszak alatt a közszolgáltatást pedig maradéktalanul biztosították.

A három évre szóló megállapodás szerint

2021. július 1-jétől évente átlagosan öt százalékkal, 2023-ig összesen tizenöt százalékkal nő az érintett társaságok munkavállalóinak bére.

A hároméves bérfejlesztés évenkénti mértéke társaságonként eltérő lehet. Így például míg a MÁV–Volán-csoport 2022-ben tíz és 2023-ban további öt százalékkal emeli a béreket, addig a Magyar Postánál 2021-ben négy százalékkal, 2022-ben kilenc százalékkal, 2023-ban pedig két százalékkal nő a postások alapbére. A Nemzeti Vízműveknél dolgozók alapbére pedig 2021-ben négy, 2022-ben hét, 2023-ban újabb négy százalékkal emelkedik.

Mager Andrea azt hangsúlyozta, a nemzeti kormány az elmúlt tíz évben megőrizte a munkabékét, fejlesztette a béreket, a pandémia időszaka alatt pedig a magyar állam jó gazdának és jó munkáltatónak bizonyult. Az állami vállalatoknál az elmúlt két évben sikerült megőrizni a munkahelyeket, az ellátásbiztonság és az alapvető közszolgáltatások zavartalanul működtek.

Homolya Róbert, a Stratosz elnöke elmondta: az állam fenntartásában működő közszolgáltató vállalatoknál

a 2017–2019 között megvalósult harmincszázalékos bérfejlesztés után, 2020-ban a pandémia évében a munkaerő megtartása mellett további jellemzően tízszázalékos bérfejlesztés történt.

– A szakszervezetek örülnek annak, hogy a kormány döntött a béremelésről; a megállapodásra – a szakszervezetek javaslatára többéves időszakra – egy elhúzódó tárgyalássorozat lezárásaként került sor. Az egyes megállapodások a vállalati szinten lefolytatott tárgyalások eredményeit tükrözik – olvasható az országos szakszervezeti konföderációk közös közleményében.

A Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Magyar Szakszervezeti Szövetség kiemelte: fontos, hogy a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma az állam tulajdonosi szerepe okán a továbbiakban is alkosson érdemi keretet a sajátos vállalati szektorban zajló kollektív alkunak. A felek a megállapodás végrehajtása során figyelembe veszik a gazdasági és munkaerőpiaci folyamatok változásait és szükség szerint ezekre közös válaszokat adnak.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének összefoglalója szerint idén, jövőre és 2023-ban a MÁV–Volán-csoportnál az alapbér fejlesztésén felül egyösszegű kifizetésben részesülnek a dolgozók, amely készpénzben és Szép-kártyán is kérhető. Emellett jelentős béren kívüli juttatási elem a lojalitást elismerő bónusz kifizetése is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.