Kiköltözve sem mondunk le a nagyvárosi életformáról

Budapest problémái már nem orvosolhatók önmagukban, és fejlődési lehetőségei sem értelmezhetők a tágabb térség nélkül – állítja Salamin Géza. A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) elnöke lapunknak adott interjúban azt mondja, a főváros szétterjeszkedik, amire megoldás lehetne, ha a külső kerületekben sűrűbb beépítésű, szolgáltatásokat biztosító új városközpontokat alakítanának ki. Szerinte megfontolandó lenne olyan irányban is módosítani a csokon, hogy az a belvárosi megújulást is elősegítse.

„A főváros szétterjeszkedik, pedig valójában nem növekszik a népessége” Fotó: Mirkó István

– Mintha ismét felerősödött volna a szuburbanizáció. Mit gondol erről?

– Nézőpont kérdése, hogy a szuburbanizációt, azaz a város környékének népességgyarapodását hogyan ítéljük meg. Már az ókorban is volt szuburbanizáció, a Római Birodalomban akár a helytartó, akár a módosabb patrí­ciusok egy része a városon kívül lakott. Magyarországon a rendszerváltozás után gyorsult fel a folyamat azzal, hogy szélesebb réteg engedhette meg magának, hogy saját autója legyen. Ezzel párhuzamosan az önállóságot nyerő helyi önkormányzatok motiválttá váltak településük növekedésében. A kétezres évek első felében zajló ingatlanboom után – amit a devizahitelezés is fűtött – Budapest esetében 2007-től a kiköltözés-beköltözés folyamata megfordult. Akik beköltöznek Budapestre, jellemzően távolabbról érkeznek.

– Kell-e, és ha igen, hogyan lehet határt szabni a szuburbanizációnak?

– Létezik például Budapest agglomerációjának területrendezési terve. Ez elvileg pont azt szabályozná, hogy ne korlátlanul növekedjenek a Budapest környéki települések, ne nőhessenek össze, ne minősíthessenek át szabadon mindent belterületté. Ez azonban legfeljebb kontroll- és korlátozó szerepet tölthet be. Akár a jelenlegi térkapcsolatokat, akár a globalizálódó világ működési logikáját nézzük, azt kell látnunk, hogy Budapest problémái már nem orvosolhatók önmagukban, és fejlődési lehetőségei sem értelmezhetők a tágabb térség nélkül.

„A főváros szétterjeszkedik, pedig valójában nem növekszik a népessége”
Fotó: Mirkó István

– Hogyan látja a csok szerepét? Hiszen ez is sokakat kiköltözésre csábított.

– A csok nagyon fontos lépés. Magyarország versenyképességének legfőbb távlati problémája a demográfia. A csok segíthet ezen, ráadásul egy-egy település életére is üdítően hat. Természetes, hogy a támogatásnak volt egyfajta szub­urbanizációs hatása, hiszen több pénzt lehet kapni az új ingatlanokra, amelyeket pedig főként az agglomerációs településeken tudnak elérni a családok. De ahogy most a falusi csokot bevezették, úgy a támogatásban sokféle lehetőség rejlik még. Megfontolandó lenne pél­dául úgy alakítani a csokot, hogy ösztönözze a belvárosi megújulást is.

– Nyilván nem lehet felelőssé tenni a családokat, amelyek úgy döntöttek, kiköltöznek; ahogy egy-egy polgármestert sem, aki csak a saját települése vélt vagy valós érdekeit tudta nézni. Hol csúsztak félre a dolgok?

– Alapvető tévedés volt, hogy a rendszerváltozáskor azt gondoltuk: az államnak be kell dobnia a gyeplőt. Jöjjön a tőke, jöjjenek a piaci szereplők, a beruházások, privatizáljunk mindent, attól majd fejlődik minden. Nos, ez nem így van! A másik nagy tévedés az volt, hogy miután a kilencvenes önkormányzati törvény révén nagyfokú függetlenséget kaptak a helyhatóságok, azt gondoltuk, a település fejlesztése csak az ő feladatuk. Az állam szerepe pedig csak annyi, hogy ezt szigorú szabályokkal kordában tartsa, esetleg pályázati lehetőségeket nyisson. Önmagában káros dolog a pályázati versenyeztetés a közfejlesztések többségében. A városok, falvak fejlesztése éppúgy feladata a központi kormányzatnak, mint a helyi önkormányzatnak. Szerencsésebb, ha a forrást biztosító állam tárgyalásos alapon integrált városfejlesztési programokat támogat, ahogy az a Modern városok programban megjelenik, vagy amihez az uniós források terület- és településfejlesztési felhasználása is közelíteni kezdett.

– Milyen a gondolkodásunk az agglomerációról?

– Szemléletváltásra lenne szükség. Tágabb, budapesti metropolisztérségben kellene gondolkodni, amely a hivatalos agglomerációnál számottevően nagyobb. Hogy Magyarországnak milyen városai, várostérségei vannak, az meghatározó abban, hogy mennyire sikeres. Innen nézve kis jelentősége van a közigazgatási határoknak. Ki kellene mondani, hogy egy olyan főváros közeli középváros, mint Kecskemét, valójában a Budapest-régió része, és ezt az összeköttetésekben is meg kellene valósítani. Nemcsak autópályákkal, hanem olyan gyorsvasutakkal, amelyek Budapesten túl egymással is összekötik a városokat. Ez esetben egy telephelyet kereső cég nemcsak a bő másfél milliós Budapestben gondolkodhatna, hanem akár három-négy milliós régióban.

– A szétterjeszkedő városszerkezet a nagyobb gond, vagy az, hogy nincs olyan közlekedési háló, amely megoldaná a bejutást a városba?

– A szétterjeszkedés valós probléma. Ez azt jelenti, hogy úgy terjeszkedik egy nagyváros, hogy valójában nem növekszik a népessége, és a legnagyobb baj, hogy mindez koordinálatlanul zajlik. Nyilvánvalóan nem lehet elvitatni az emberektől azt az igényt, hogy szeretnének zöldebb, egészségesebb környezetben élni. Azonban ennek nem biztos, hogy az egyetlen és legjobb módja a kiköltözés a nagyvárosból egy faluba vagy kisvárosba. Ha ez tervezetlenül zajlik, az nagyon sok káros következménnyel jár. Például azzal, hogy az a település, amelyet sokan azért szerettek, mert falusias, tiszta, természetközeli, jó levegőjű, idővel túlzsúfolttá válik, ahol sorra megszűnnek ezek a természeti, környezeti értékek. Közben ezek az önkormányzatok gyakran nem alakítják ki – mert nem is képesek rá – azokat a szolgáltatásokat, amelyekre a lakosaiknak szükségük lenne. Az igazi probléma, hogy miközben kiköltözünk a nagyvárosból, nem akarunk lemondani a nagyvárosi életformáról. Ilyenkor mindenért be kell menni a városba, jellemzően autóval, mert az a legkényelmesebb és leggyorsabb. Mindezt lehetne tervezettebben csinálni.

– Mire gondol?

– Ha létező igény, hogy az emberek zöldebb, csöndesebb, lakhatóbb környezetben szeretnének élni, akkor végig lehetne gondolni, hogy a fővárosban nagyon sok tartalék van. Budapest területének nagy része alacsony szinten beépített, szinte a végtelenségig elterjedő kertvárosi terület, sok helyen egyenesen falusias, főleg ha Pest keleti, déli területeire gondolunk. Itt sokkal sűrűbb városközpontokat lehetne létrehozni. Jó megoldás lehet a több központú fejlesztés koncepciója is, ha az agglomeráció további nagyobb városközpontjait erősítjük meg. Az agglomerációs lakóterületek fejlesztését, bővítését a kötöttpályás közlekedéshez és annak fejlesztéseihez kellene kapcsolni.

– Ez jelentős változtatásokat igényel.

– Komoly probléma, hogy a településtervezésre még mindig szabályozó-regulázó eszközként tekintünk, amelynek lényege, hogy korlátokat állítsunk. Természetesen szükség van a kiszámíthatóságra: ha valaki megvesz egy ingatlant, fontos, hogy meg tudja nézni, hogy ott két hónap múlva nem fognak fehérjelebontó üzemet építeni, vagy a szemközti telket nem fogják beépíteni tízemeletes épülettel. De stratégiai, fejlesztésorientált tervezésre is szükség lenne, amely képes a piaci szereplőkkel is kommunikálni. Ehhez a területi és várostervezés szakmai megújulására is szükség lenne, amit a MUT új stratégiájában is képvisel. A várostervezést nem jó pusztán az építésügy részeként kezelni, hiszen ez gazdasági és társadalmi stratégiai eszköz is.

– Az utóbbi években a jobb koordináció érdekében több állami szervezet állt fel. Hogyan ítéli meg ezek szerepét?

– Fontos lépés volt, hogy másfél éve létrejött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa a XIX. századi Fővárosi Közmunkák Tanácsának mintájára, amely a főváros eddigi legnagyobb fejlődési perió­dusához kapcsolódott. Nagyon jónak tartom a Budapest Fejlesztési Központ létrehozását is. A Budapestért és agglomerációjáért felelős államtitkárság léte jelentős politikai figyelmet jelent a fővárosnak, a központban komoly straté­giai és koordinációs feladatok elvégzésé­re nyílhat lehetőség. Mindez jól kiegészítheti a főváros ez irányú törekvé­seit. Olyan stratégiai gondolkodásra van szükség, amely túlmutat az egyes intézmények saját illetékességén. A MUT közreműködik a Magyar Nemzeti Bank által kezdeményezett Budapest versenyképességi munkacsoportban, amelynek koordinátora vagyok. Ez is olyan fórum, ahol ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.

– Melyek lennének a legsürgetőbb lépések?

– Fontos kérdés a lakhatás az égető ingatlanpiaci folyamatokkal összefüggésben. A fővárosban célszerű lenne lakóterület-fejlesztési elképzeléseket kidolgozva a több központú fejlődést elősegíteni. A másik irány a belső városrészek megújítása, különösen a belső lakóövezeteké. Vannak jó példák belső városrehabilitációs programokra, de ezek szigetszerűek. Fontos lenne a versenyképes és régióban szervezett közösségi közlekedés megvalósítása, és elengedhetetlen lenne a repülőtér kötöttpályás bekötése a belvárosba.