Kínai várossal kötött autóipari együttműködést a magyar minisztérium

A délnyugat-kínai Csungking önkormányzata és a magyar Innovációs és Technológiai Minisztérium együttműködési megállapodást írt alá autóalkatrészek és elektronikai termékek gyártására.

Forrás: MTI2019. 05. 10. 18:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hszinhua kínai hírügynökség a csungkingi tudományos és technológiai hivatalra hivatkozva pénteken azt közölte, hogy a két fél gyárat épít a kínai város Tongnan kerületében. Az 50 millió jüan (7 millió dollár, 1 jüan=42,26 forint) beruházással létesülő gyárban autóalkatrészeket, okostelefonokat és érintőképernyőket fognak tervezni, fejleszteni és gyártani.

A hivatal szerint a gyár éves termelésének értéke eléri majd a 1,5 milliárd jüant.

Kína és Magyarország 2016-ban hozott létre Technológiai Transzfer Központot Csungkingban, amely azóta 43 terv megvalósulását támogatta – emlékeztetett pénteki jelentésében a kínai hírügynökség.

Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter idén április 28-án részt vett a csungkingi magyar főkonzulátus és a Csungkingi Tudományos és Technológiai Hivatal által szervezett kínai-magyar autóipari innovációs fórumon. A rendezvényen szakmai előadásokon bemutatták a Magyar-Kínai Technológia

Transzfer Központ nyújtotta lehetőségeket. Majd az „okos autóiparról” tartottak előadást magyar egyetemi oktatók, kutató intézetek, több autóipari vállalat, továbbá helyi vezető szakmai intézetek és vállalatok képviselői.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.