Menczer Tamás: Kína magyar idegenvezetők ingyenes képzését ajánlotta fel

Kína magyar idegenvezetők díjmentes kínai szakmai és nyelvi képzését ajánlotta fel, ez rendkívüli lehetőséget biztosít a két ország turisztikai kapcsolatainak bővítésére – mondta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár szerdán az MTI-nek Rigából telefonon nyilatkozva.

Forrás: MTI2019. 10. 23. 17:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselője a Kína és 17 kelet-közép-európai állam között létrejött együttműködés turisztikai fórumán vett részt a lett fővárosban. Megjegyezte, a turisztikai területen Magyarország koordinátori szerepet tölt be az együttműködésben.

Menczer Tamás hangsúlyozta: Magyarország elvégezte házi feladatát, hiszen 2010-hez képest 11,5 százalékról 3,4 százalékra csökkentette a munkanélküliség arányát, államadósságát 83 százalékról 70 százalék alá mérsékelte, továbbá 5 százalékos a gazdaság növekedése. Kína nem véletlenül figyelt fel a közép-európai régióra, amelynek gazdasági növekedése tavaly az uniós átlag kétszeresét tette ki – tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: tavaly a 2010-esnél hatszor több, 250 ezernél több kínai turista érkezett Magyarországra, Kína magyarországi befektetéseinek értéke pedig 4,5 milliárd dollárt tesz ki, a legtöbbet a régióban. Ezzel párhuzamosan a Kínába irányuló magyar export megduplázódott 2010 óta, és elérte a 2,3 milliárd dolláros értéket – mondta.

Menczer Tamás szólt arról is, hogy a magyar álláspont szerint a külpolitika fókuszában az együttműködésnek és nem egymás leckéztetésének kell lennie, Magyarország külpolitikája a kölcsönös tiszteletre és megértésre épül.

Közölte, a rendezvény ideje alatt kétoldalú találkozókon is részt vett. Elmondta, Lo Su-kang kínai kulturális és turisztikai miniszter – kizárólag Magyarországnak – idegenvezetők díjmentes kínai szakmai és nyelvi képzését ajánlotta fel.

Andris Pelss lett külügyi államtitkárral pedig egyetértettek abban, hogy a migrációval kapcsolatban a legfontosabb a külső határok védelme.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.