– Egyes országokban kényszerűségből a tanítás teljes elengedése mellett döntöttek, mert nem tudták volna elérni, hogy a tanulók többsége továbbra is részt vehessen az oktatásban. Magyarországon felelős és ambiciózus döntés született a digitális oktatás bevezetésével – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára lapunknak adott nyilatkozatában. Solymár Károly Balázs a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott, hogy hazánk az emberi élet és egészség védelmének elsőbbsége mellett sikerrel célozta meg az oktatási rendszer minél kisebb sérelemmel járó átállítását.
Minden korosztály bekapcsolódik
– A segítségnyújtás folyamatban van azon tanulók bekapcsolásáért is, akiknél a megfelelő eszközök vagy az internetkapcsolat hiánya miatt még felmerülhetnek nehézségek – hangsúlyozta Solymár Károly Balázs. A helyettes államtitkár a tapasztalatokról elmondta, hogy az intézményvezetők, pedagógusok azonnal reagáltak a rendkívüli helyzetre. – Mára összességében eredményesnek nevezhető ez a példa nélküli akció. Feladatokat kiküldeni, házi feladatot visszaküldeni, a virtuális térben tanórát tartani az intézmények nagy többségében már üzembiztosan sikerül – jelentette ki a szakpolitikus, aki egyúttal elismerését fejezte ki a tantermen kívüli tanítás kialakításában és működtetésében résztvevő szülőknek és pedagógusoknak.
A sikerhez segítség is kell, ezért indította el az ITM a Digitális jólét program koordinálásával a Digitális összefogás kezdeményezést, melyben a digitális ágazat szereplői a magyar polgárokra nehezedő terhek csökkentésén dolgoznak. – A szektor mára több mint 180 digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással áll rendelkezésre, egymillió munkavállaló otthoni munkáját, valamint közel 1,6 millió diákot és kétszázezer tanárt segítve. A felajánlások hozzájárulnak ahhoz is, hogy a több mint kétmillió 65 évnél idősebb állampolgár digitális úton kapcsolatot tarthasson családtagjaival, barátaival, így mérséklődjön a korosztály veszélyeztetettsége. Ingyenesen elérhetővé váltak vírusirtó rendszerek, dolgozatírás-hitelesítő rendszerek, filmadatbázisok és az egészségügyben dolgozókat támogató alkalmazások is – részletezte a Solymár Károly Balázs.