Variációk otthonteremtésre

A kétgyermekeseknek a jelenleginél jóval nagyobb összegű vissza nem térítendő támogatást adna a jegybank a családi otthonteremtési kedvezménnyel. A Versenyképességi program az illetékszabályok szigorítását is felveti a befektetői vásárlások visszaszorítására, és ezáltal a fővárosi lakásdrágulás csillapítására.

2019. 03. 06. 16:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább bővítené a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a második gyermek megszületésének ösztönzésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Ennek már a kormányzati intézkedésekben is vannak jelei: tavaly december 1-jétől a kétgyerekeseknek is elérhető a tízmillió forintnyi kedvezményes hitel, a családvédelmi akcióterv részeként pedig július 1-jétől a két- és háromgyerekes családoknak a 10-15 millió forintos kölcsönt használt ingatlan vásárlására is fel lehet majd használni.

A jegybank Versenyképességi programja szerint azonban mivel jelenleg két gyerek esetén legfeljebb 2,6 millió forint vissza nem térítendő összeget lehet kérelmezni, intenzívebb vissza nem térítendő csomagra lenne szükség. Ennek kialakításához szerintük figyelembe lehetne venni a lakásméretet vagy akár azt, hogy csak a megszületendő gyermekek után járjon a nagyobb összegű csok. Indokolt lehet ezen kívül a támogatási értékek módosítása.

Fontos szempontként ír a dokumentum a befektetési célú vásárlások szigorításáról, mivel Budapesten a nagymértékű lakásdráguláshoz a befektetők mintegy negyvenszázalékos aránya is hozzájárul. A jegybank szerint érdemes lenne hűteni a fővárosi áremelkedést az illetékszabályok szigorításával, ha befektetés áll a vásárlás hátterében. A spekulációs cél ellen javasolt lehet a csokos támogatás mértékének differenciálása a már tulajdonolt ingatlanok száma függvényében. A lakásárak emelkedését a lakossági megtakarítások lakáspiacon kívülre terelésével is lehetne csillapítani.

 

A jegybank a lakásfejlesztések területi elhelyezkedésének javítása érdekében új városrész-koncepciók kidolgozását is felveti. Ezzel a megközelítéssel élhetőbb környezet jönne létre, ellentétben azzal, ha a nagyvárosok minél központibb területeire mind több lakás zsúfolódik be. Az MNB felveti az üres önkormányzati lakások hasznosítását is, e körben az összes üresen álló lakás három százalékáról, mintegy 16 ezer ingatlanról van szó. Ezek a fiatalok első lakhatását segítenék, ami a gyermekvállalást is támogatná.

Az MNB növelné első lakásvásárlás esetén az illetékkedvezményt, megjegyezve, hogy a fia­talok otthonteremtése és életkezdése támogatásának érdekében célszerű lenne az első lakástulajdon (tulajdoni hányad) megszerzését illetékmentessé tenni. A jegybank az értékhatár rendszeres felülvizsgálását és indexálását is javasolja, hogy a lakásárak emelkedése miatt kevesebb fiatal szoruljon ki a kedvezményből. Szintén ezt szorgalmazzák az új lakásoknál, mert 2017-es adatok szerint a budapesti új otthonok több mint kétharmada kiesett az illetékkedvezményből.

A jegybanki csomag szerint az otthonteremtést az építőipar kapacitásai­nak bővítésével is támogatni lehetne. Ennek érdekében szükséges az ágazati munkaerő-állomány bővítése, amihez a szakmák népszerűsítését, a duális és átképzési programok támogatását, a mobilitást elősegítő infrastrukturális beruházásokat is megfontolandónak neveznek. Szükséges lehet az állami beruházások ütemezett piacra vitele, mivel ezek a rendelkezésre álló építési kapacitás jelentős részét lekötik. Végül a jegybank a lakásépítések előtt álló adminisztratív korlátok oldását is felveti: átláthatóbbá és egyértelműbbé kellene tenni az építésügyi szabályozást, s el kellene érni a különböző engedélyezési folyamatok racio­nalizálását és hatékonyabbá tételét.

Áfamentes felújítás

Az engedély- vagy bejelentésköteles lakásfelújításoknál a forgalmi adó felét, de legfeljebb hárommillió forintot lehessen visszaigényelni – javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építési ágazat súlyponti problémái és javaslatok ezek megoldásához című összegzésében. A lapunkhoz eljuttatott dokumentum szerint a támogatási programoknak továbbra is az első új és használt lakás megszerzésére kell irányulniuk, s a csok keretében is kiemelt figyelemben kell részesíteni a felújításokat. A szövetség szorgalmazza az új építésű lakóingatlanok öt évig tartó építményadó-mentességét, emellett állami, illetve önkormányzati bérlakásprogram előkészítését javasolja.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.