Hiába havazott szinte mindenhol az elmúlt két napon, szánkózni szinte sehol sem lehet, hiszen ahogy jött az égi áldás, úgy rögtön el is olvadt. Mára azonban megszűnik a csapadék, és ha tavaszias idő nem lesz is, a nap azért már előbújik néha. Kitartás, már nem kell sokat várni tavaszig, amit jól jelez, hogy tegnap megkezdődött a húsvét előtti nagyböjt időszaka.
A nagyböjttel nehezen egyeztethető össze, hogy a vendéglők a mai napra szervezik a torkos csütörtököt. Ilyenkor jelentős kedvezménnyel, sok helyen fél áron ehetnek a vendégek. Eredetileg a torkos csütörtököt a hamvazószerda előtti hét csütörtökén tartották, ilyenkor kellett fölenni a készleteket, hogy még véletlenül se kísértse meg az embert a spájzban kínálkozó hurka és kolbász, vagy a fél tábla szalonna a nagyböjt alatt. Mostanában viszont a böjtöt elindító nap után hívnak mindenkit féktelen lakomára. A vendéglősök mentségére annyit lehet fölhozni, hogy ha már évek óta nem volna telt ház a böjti időszakban rendezett evészeteken, nyilván elgondolkodnának azok eredeti időpontra való visszahelyezésén.
Na, de lássuk, mi vár ránk ma, hiszen javában tart a kampányidőszak, ami egyre élesedik, durvul, és hát nincs mit szépítsük, aljasodik is. Elég csak Juhász Péter ellenzéki politikus, Együtt-elnök ügyére gondolni, ahol még a jogsértéstől sem riadnak vissza a propagandamédia lejáratással megbízott dolgozói, hogy besározhassák az ellenzék egyik sokat szereplő emberét.
A Fidesz-frakció ma is ülésezik Visegrádon, természetesen beszámolunk majd a fejleményekről. Nyilván van mit megbeszélniük a kormánypárti honatyáknak, hiszen az utóbbi időben finoman szólva is akadozik a nagy fideszes propagandagépezet: elég csak a migránskérdést, vagy az Elios-ügyet említeni. Miután ugyanis kiderült, hogy a kormány mégiscsak befogadott 1300 menekültet két év alatt, a milliárdokat fölemésztő, sorosozós-brüsszelezős, agymosó kampány finoman szólva is hiteltelenné vált, és ebből csapdából már hetek óta képtelenek kikecmeregni. Erre jött az újabb csapás: az Európai Unió csalás elleni hivatala bűnszervezetben elkövetett csalást, összeférhetetlenséget és más szabálytalanságokat orront a korábban a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Innovatív Zrt. közvilágítási tendereivel összefüggésben, és mintegy 13 milliárd forint támogatás visszakérését javasolja az Európai Bizottságnak. Persze kérdés, mit árulnak majd el a képviselők az elhangzottakból az ülés után. Mi próbáljuk elérni, hogy azokra kérdésekre is válaszoljanak, amikre nem szeretnének.