A szóvivő közölte, hogy az algériai hadsereg helikopteres támadásában meghalt a túszejtők parancsnoka, Abu el-Baraa is. Akkor érte őket a támadás, amikor a túszokkal el akarták hagyni a gázipari üzem területét, hogy egy biztonságosabb helyre vigyék őket – tette hozzá. A Nuáksúti Információs Ügynökség (ANI) gyakran közöl olyan értesüléseket, amelyek az al-Kaidához köthető csoportoktól származnak. Más forrás nem erősítette meg ezeket az információkat. A brit külügyminisztérium annyit közölt az algériai hatóságok tájékoztatása alapján, hogy katonai művelet van folyamatban a helyszínen.
Az ANI szerint még hét élő túsz van a terroristák kezén az algériai gázkitermelő telepen. Az ANI, amely folyamatos kapcsolatban áll az emberrablókkal, azt jelentette, hogy két amerikai, három belga, egy japán és egy brit állampolgár van az iszlamisták fogságában. A hivatalos algériai hírügynökség szerint kiszabadult újabb négy külföldi túsz a fegyveres iszlamisták fogságából.
Csütörtök reggel tizenöt külföldi állampolgárnak sikerült megszöknie az algériai túszejtők fogságából – jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva az an-Nahar algériai televízió. A kiszabadult túszok közül ketten franciák – mondta el Ánísz Rahmáni, a tévécsatorna igazgatója. Algériai kormányzati forrásból ugyanakkor azt közölték, hogy a jelenlegi helyzetben „lehetetlen” megerősíteni a 15 túsz kiszabadulásáról szóló információt.
A Maliban zajló francia katonai intervenció beszüntetését követelik az algériai túszejtők, akik több mint negyven külföldi személyt tartottak fogva szerda óta egy algériai földgázkitermelő telepen. Egy hírhedt, korábbi al-Kaida-terrorista által vezetett, magát Mohtar Belmohtar Brigádnak nevező csoport a mauritániai Alakhbar nevű hírportálon közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban közzétett nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a túszejtés sikeres válasz volt a francia katonák Maliban kezdett „keresztes hadjáratára”.
A csoport korábban megerősítette, hogy több mint 40, „kereszteseknek” bélyegzett túszt tart fogva, köztük hét amerikait és két brit állampolgárt. Utalt arra: azért választotta Algériát az akció helyszínéül, mert az engedélyezte légtere használatát a francia katonai intervencióhoz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!