A júliusban tartott külföldi országokban tartott választások nem hoztak túl sok izgalmat az érdeklődök számára. A legnagyobb figyelmet a japán felsőházi választások váltották ki, ami a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) számára a korábbi hónapok gazdaságélénkítő politikájának a tesztje volt. Végül magabiztos győzelmet aratott, és többséget szerzett az LDP és koalíciós partnere, a buddhista Új Komeitó a július 21-én tartott voksoláson.
Az eddig a legnagyobb felsőházi frakcióval rendelkező, 2009 és 2012 között kormányon lévő, de a decemberi alsóházi választásokon súlyos vereséget szenvedő balközép Japán Demokrata Párt mindössze 17 mandátumot szerzett. A populista Japán Restaurációs Párt is gyengén szerepelt, 8 képviselője jutott be a felsőházba. Elemzők szerint az LDP győzelme véget vethet a 2006 óta tartó politikai instabilitásnak Japánban, amely időszakban évente váltották egymást a miniszterelnökök.
Sokan attól tartanak, hogy Abe Sinzó miniszterelnök felhatalmazásának megerősítését követően nacionalista, megosztó politikába kezd, és a gazdasági reformok helyett az alkotmány módosítására, a hadsereg megerősítésére és az ország múltjának újraértelmezésére fog összpontosítani. A kormányfő közölte, hogy „mély társadalmi vitát” akar kezdeményezni az alkotmány módosításáról. Az LDP tavaly közzétett egy Abe vezetésével készült alkotmány-tervezetet, amelyet civil szervezetek részéről heves bírálatok értek, amiért az egyéni jogok helyett a közösség felé való kötelességeket hangsúlyozza, s módosítaná a háborút és hadsereg fenntartását tiltó kilencedik cikket.
Július 27-én Kuvaitban járulhattak az urnához a szavazók, ahol a kisebbségben élő síiták elvesztették eddigi parlamenti helyeiknek több mint felét, a liberálisok viszont hozzájutottak néhány helyhez. Az egykamarás, 66 tagú nemzetgyűlés (Madzslisz al-Umma) ötven olyan helye közül, amelyet szavazásra bocsátanak, a síiták nyolcat nyertek el. A lakosság 20-30 százalékát kitevő síiták a tavaly novemberi választásokon még 17 helyhez jutottak, ami rekordnak számított az esetükben.
Mindössze nyolc hónapon belül ez már a második törvényhozási választás volt az olajállamban, 2006 óta pedig a hatodik. A részvétel most jóval magasabb volt: 52,5 százalék a tájékoztatási minisztérium közlése szerint, szemben a decemberi 40-nel (az volt az eddigi negatív rekord). A jelentős növekedés oka olyan törzsek szavazóinak a részvétele, amelyek bojkottálták az előző voksolást.
Július 29-én a polgárháborút lezáró Maliban tartottak elnök-és parlamenti választást, amelyen Ibrahim Boubacar Keita egykori kormányfő győzött a voksok 39,2 százalékával. Soumalia Cissé korábbi pénzügyminiszter a szavazatok 19,4 százalékával a második lett, így ő lesz az augusztus 11-ei második fordulóban Keita kihívója. A harmadik helyen a legnagyobb párt, a Szövetség a Mali Demokráciáért (Adéma) vezetője, Dramane Dembélé végzett, aki a voksok 9,6 százalékát gyűjtötte be.
Az elnökválasztás tétje volt, hogy helyreállítsa a törvényes, alkotmányos rendet a 2012. márciusi puccs után. Az ezt követő zűrzavaros időkben került Mali északi része – eleinte a tuareg népcsoporttal együttműködve, majd azt is háttérbe szorítva – különböző, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges iszlamista csoportosulások uralma alá. Ez utóbbiak később megindultak dél felé, az egész ország elfoglalására. Ennek veszélyét hárította el Franciaország január eleji katonai beavatkozása, amellyel sikerült kiszorítani a terroristákat.
Július 30-án új elnököt választott a pakisztáni parlament Mamnún Huszain üzletember személyében. Az új elnök személyéről a nemzeti parlament és a tartományi gyűlések tagjai szavaztak. Huszain könnyedén megszerezte a megválasztásához szükséges voksokat. A szavazáson végül egyetlen ellenfele volt, Vadzsihuddin Ahmed, a legfelsőbb bíróság egykori tagja, aki Imran Hán politikussá avanzsált krikettsztár pártját (Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért) képviselte. Aszif Ali Zardari jelenlegi pakisztáni elnök szeptember 8-áig marad hivatalában.
Elemzők szerint a 73 éves Huszain „könnyűsúlyúnak” számít a politikában, Navaz Sarif miniszterelnök éppen emiatt választotta őt a párt elnökjelöltjének abban a reményben, hogy nem próbálja majd a kormányfőt megkerülni, s elfogadja az államfői poszt ceremoniális jellegét. A kormányfő abban is bízik, hogy az új államfő üzleti háttere segítheti a súlyos válságba került pakisztáni gazdaság fellendítését.
Kormányváltásokat és egyben a világpolitikát a későbbiekben alapvetően átformáló változást is hoztak a júniusi választások világszerte. Olaszországban és Albániában a baloldali erők diadalmaskodtak, míg Iránban nyolc év után véget ért az Ahmadinezsád-korszak, az új elnök békülékenyebb hangot ütött meg a Nyugattal.
Bulgáriában és Pakisztánban kormányváltást hozott a májusi parlamenti választás, míg Nagy-Britanniában az unióból való kilépést szorgalmazó függetlenségi párt előretörését regisztrálhattuk.
A kormányzó baloldali erők vereségével zárultak az április külföldi választások, amelyek közül az izlandi parlamenti, és az első horvátországi európai parlamenti voksolás emelkedett ki. A Venezuelában és Montenegróban tartott elnökválasztásokon bár a kormányzó baloldali jelöltek futottak be, de sikerük lényegesen kisebb arányú volt, mint azt várták.
Jobboldali és baloldali sikereket egyaránt hoztak a márciusban világszerte tartott elnök-, parlamenti, vagy éppen önkormányzati választások. Ausztriában megkezdődött az idei választási menetelés, amelynek a végén új parlamentet választanak a „sógorok”, míg Svájcban népszavazáson döntöttek a mértéktelen javadalmazások elharapózásának megakadályozásáról.
Kormányváltások, fényes győzelmek, valamint egy elképesztő patthelyzet jellemezte a februárban tartott választásokat világszerte. A legnagyobb figyelmet az olaszországi választások kapták, ahol csúfosan megbukott Mario Monti, a helyi Bajnai Gordon mozgalma, valamint Silvio Berlusconi ismételten vert helyzetből állt föl.
Meglehetősen izgalmas változások történtek a világ választási térképén 2013 januárjában, mivel új elnöke lett Csehországnak, valamint eléggé összekuszálódott a kép Izraelben. Ausztriában a sorkötelezettség fenntartására voksoltak, míg Bulgáriában a többség szeretett volna egy új atomerőművet, de a referendum érvénytelen lett.
