Az Iszlám Állam terrorszervezet nyolc, német állampolgársággal rendelkező női tagját és 23 gyermeküket az Egyesült Államok légiereje és a német külügyminisztérium szerda éjszaka visszaszállította az észak-szíriai fogolytáborból a Frankfurti reptérre egy humanitárius akció részeként – számolt be a történtekről a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Iszlamista terroristákat szállítottak vissza az Európai Unióba
Sajtóértesülések szerint az Iszlám Állam terrorszervezethez korábban csatlakozott nők és gyermekeik érkeztek vissza Szíriából az Európai Unióba.

A hónapok óta tervezett titkos művelet keretében katonai repülőkkel szállították a terroristákat egy szíriai katonai bázisra, ahol német diplomatáknak adták át őket. Innen pedig egy charterjárattal vitték vissza a nőket Németországba. A most visszatérő iszlamisták 2014 és 2016 között indultak el Szíriába Berlin, Bréma, Hamburg és Hessen városából, illetve Bajorország, Alsó-Szászország és Észak-Rajna–Vesztfália tartományból.
A nyolc, német állampolgárságú terrorista mellett három dán ISIS-tagot és 14 gyermeküket is visszahozták az Európai Unióba.
A német szövetségi igazságügyi minisztérium elfogatóparancsot adott ki hat ISIS-tag ellen, akiket az utasítások szerint a Frankfurti reptéren le kell tartóztatni, és fogva kell őket tartani, hármójuk ellen a karlsruhei szövetségi ügyésznek konkrét bizonyítékai vannak arról, hogy támogatták az Iszlám Állam terrorszervezetet. Köztük van Verena M. is.
A hírt eredetileg a V4NA Nemzetközi Hírügynökség közölte.
A borítókép illusztráció. Forrás: MTI/AP/Amerikai tengerészgyalogság
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.

Relativizálni próbálják Sebestyén József halálát
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.

Megszólalt a Hamász a gázai tűzszünetről
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.

Az illegális bevándorlás szigorítását kezdeményezi uniós szinten a német belügyminiszter + videó
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk