Belgiumban tombol a koronavírus-járvány, minden mutató romló adatokat jelez, egyre több az új fertőzött és a kórházi kezelésre szoruló beteg, ezért összehívták a Codeco elnevezésű egyeztető bizottságot, hogy megvitassák a vírus terjedésének megfékezése érdekében bevezetésre kerülő intézkedéseket.
Bezárnak a szórakozóhelyek, a vendéglátóhelyek nyitvatartását korlátozzák Belgiumban
A romló járványügyi helyzet miatt összeült a Codeco elnevezésű belga egyeztető bizottság, melynek több járványügyi intézkedés is volt a napirendjén. A bejelentett szigorítások november 27-én lépnek életbe és egyelőre három hétig lesznek érvényesek – írja V4NA.
Az első rendelkezés a diszkókra vonatkozott, a Le Soir nevű lap értesülései szerint november 27-étől bezárják azokat, az intézkedés egyelőre december 15-ig lesz érvényben. A bizottság döntése értelmében december közepéig tilos lesz partikat és magánrendezvényeket is tartani. Az esküvőket és a temetéseket továbbra is meg lehet rendezni nagyobb létszám esetében is, de beltéren 50, szabadtéren pedig 100 főt meghaladó számú résztvevő esetében szükséges a védettségi igazolvány, írja a 7sur7.be nevű belga lap.
Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Alexander De Croo belga miniszterelnök arról is beszámolt, hogy az elkövetkező három hétben a bárok és éttermek csak reggel öt és este tizenegy óra között lehetnek nyitva és egy asztalnál maximum hat fő foglalhat helyet, ettől csak az egy háztartásban élők esetében lehet eltérni.
Ben Weyts flamad oktatási miniszter a Twitteren tette közzé azt a döntést, mely szerint a tanárok és a bölcsődei dolgozók elsőbbséget élveznek a harmadik oltás beadását tekintve.
A kormány a kötelező távmunkával kapcsolatban is döntött, heti négy napban továbbra is az otthonából kell dolgoznia mindenkinek, akinek erre lehetősége van. Ez a rendelet szintén december 15-ig marad érvényben, az eredeti december 13-i dátum helyett.
Ami a bevásárlást illeti, a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem lép életbe az a szigorítás, hogy csak egyedül mehetnek a belga lakosok a boltba, továbbra is lehet többedmagukkal vásárolni menni. Nem szüntetik meg a karácsonyi vásárokat sem, de a vendéglátóhelyekhez hasonlóan csak este 11 óráig lehetnek nyitva és kötelező a maszk viselése a vásár területén. A kiállításokat is lehet továbbra is látogatni, de csak védettségi igazolvány felmutatásával.
Az egyeztető bizottság döntése értelmében a fedett pályás sportrendezvényeket továbbra is meg lehet tartani, de csak ülőhelyet elfoglaló és maszkot viselő nézőkkel, a versenyeket viszont csak közönség nélkül lehet megrendezni.
A szabadtéri sportrendezvényekre ez a tilalom nem vonatkozik, azokat továbbra is meg lehet tartani a közönség részvételével együtt. A fitnesztermek is nyitva maradhatnak, de ide is csak védettségi igazolás felmutatását követően lehet bemenni.
Az iskolákra vonatkozó esetleges korlátozásokról később döntenek az oktatási miniszterek, de a Vallónia-Brüsszel Föderáció elnöke, Pierre-Yves Jeholet annyit bejelentett, hogy a Mikulás-ünnepségek biztosan nem lesznek megtartva az iskolákban.
A most bejelentett intézkedések eredményességéről egy újabb bizottsági ülés alkalmával konzultálnak majd a résztvevők, melyre december közepén kerül sor.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNem nyugszanak a kedélyek az olasz egyetemeken
A La Sapienza Egyetemen a közelmúltban történt tüntetéseken az anarchista körök, és a diákszervezetek közé beszivárgott egy korábbi palesztin terrorista is.
Kiderült, milyen hatással van a migráció egy országra
Egy tanulmány megállapította, hogy a tömeges migráció valójában nem serkentette a gazdaságot, és jelentős terhet rótt a közszolgáltatásokra és a lakásszektorra.
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök.
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Boris Johnson egykori brit miniszterelnök volt tanácsadója kendőzetlen őszinteséggel beszélt a helyzetről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lázár János: A Fidesz-KDNP tartja távol Magyarországot a háborútól
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka
Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon
Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották
Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
„Ha ez megtörténik, Európának harangoztak”
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNem nyugszanak a kedélyek az olasz egyetemeken
A La Sapienza Egyetemen a közelmúltban történt tüntetéseken az anarchista körök, és a diákszervezetek közé beszivárgott egy korábbi palesztin terrorista is.
Kiderült, milyen hatással van a migráció egy országra
Egy tanulmány megállapította, hogy a tömeges migráció valójában nem serkentette a gazdaságot, és jelentős terhet rótt a közszolgáltatásokra és a lakásszektorra.
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök.
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Boris Johnson egykori brit miniszterelnök volt tanácsadója kendőzetlen őszinteséggel beszélt a helyzetről.