– Az ön asztalán is éppen itt látom a Kurultajmagazint. Az azeriek valóban testvérként tekintenek a magyarokra?
– Higgye el, ez tényleg igaz. És ezt nem csak az mondatja velem, hogy nagykövet vagyok. Miután néhány hónapja már Magyarországon éltem, azt hittem, teljesen megértettem, mennyire erős a türk örökség itt. Aztán – ha már említette az újságot – a Magyar Turán Alapítvány elnökének, Bíró Andrásnak egy beszélgetés során mégis sikerült meglepnie. Rámutatott ugyanis, hogy a türk nyelvek többségében nem lehet megállapítani a kifejezések etnogenezisét. Vegyük például a szakáll szót, ami minden türk nyelvben ugyanúgy hangzik! – Tudod honnan származik? – kérdezte. Nincs szükség történelmi mélyásásra, hogy kiderítsük. Nagyon egyszerű: az eredete a magyar „áll” szóban rejlik. Ez egy összetétel, melynek jelentése a szőr, ami az álladon nő. De messzire kalandoztam, hadd adjak egy másik példát! Nemrégiben interjút készített velem egy azerbajdzsáni televízió, ami aztán az internetre is felkerült. A kommentek kivétel nélkül ugyanarról szóltak: hogy testvérek vagyunk, történelmi gyökereink ugyanazok. És ez nem csupán politikai partnerséget jelent, hanem valami sokkal mélyebbet, ami a vérünkben folyik.
– Ezeken felül miért fontos Azerbajdzsánnak Magyarország?
– Václav Klaus egykori cseh államfő is felismerte azt, hogy az Európai Unióban a kis államoknak össze kell fogniuk, különben a nagyok nem hallják meg a hangjukat Brüsszelben. Kiváló példa erre a visegrádi négyek esete. Márpedig legyen szó akár a migrációs vagy a kisebbségvédelmi politikáról, a Türk Államok Szervezetéről, vagy akár a keleti államokkal való együttműködésről, Magyarország hangját hallják. A pozíciója mindig ott van az asztalon. Talán nem mindig értenek egyet vele Brüsszelben, és nem mindig támogatják a nagy európai fővárosokban. De ott van. És ez nagyon lényeges.
– Hazánk egyike volt azon országoknak, akik a 2020-as hegyi-karabahi háborúban nyíltan támogatták Azerbajdzsánt. Mit jelentett ez önöknek?
– Rengeteget. Hiszen sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy az Európai Unió álláspontja nem egységes azzal kapcsolatban, hogy Azerbajdzsán visszaállította területi egységét. A magyar pozíció viszont tökéletesen összhangban van stratégiai partnerségünkkel, hiszen Magyarország mindig elkötelezett a nemzetközi jog mellett, és ezt Szijjártó Péter az Európa Tanácsban is képviselte. A vezetőink közötti személyes baráti, valamint kiváló munkakapcsolat szintén fontos szerepet játszik az együttműködésben. Nagyon hálásak vagyunk azokért a forrásokért is, amelyeket Magyarország a felszabadított területek aknamentesítésére adott. A magyarok azt is felajánlották, hogy segítenek a felszabadított területek kulturális és vallási örökségének helyreállításában, valamint a gazdaság újraindításában. És ez egyáltalán nem a pénzről szól. Sokkal inkább az elvekről.
– Miért lehet az, hogy más országok és a nemzetközi média egy részének nem volt ilyen baráti a hangneme?
– Nagyon jó kérdés. Néhány azerbajdzsáni szerint a vallás miatt. Úgy vágnának vissza: „vajon mi történt volna, ha az örmények muszlimok?” Én azonban nem hinném, hogy ez a legjobb magyarázat. A világ, és különösen Európa szerintem már túl van azon, hogy mindent a vallás szemüvegén keresztül határozzon meg. Viszont vessen egy pillantást az EBESZ minszki csoportjára! Az oroszok, a franciák és az amerikaiak is társelnökei. És nézze meg az örmény diaszpórát ezekben az országokban! Óriási befolyásuk van a politikára. Szerintem az is benne van a pakliban, hogy nem mindenki képes a győztes-győztes logika alapján gondolkodni. Képtelenek elszakadni attól, hogy ha valaki nyer, akkor másnak veszítenie kell. Csakhogy ez egyáltalán nem igaz. Minél előbb belátják a szomszédaink, hogy egy győztes-győztes helyzet is lehetséges, annál jobb lesz nekünk és az egész térségnek is.
– Valóban pontot tehetnek az évtizedek óta húzódó konfliktus végére, vagy kiújulhat a háború?
– A mi álláspontunk szerint a konfliktusnak vége. Készen állunk arra, hogy új lapot kezdjünk. Hogy együttműködjünk az örményekkel a régió felvirágoztatásában és biztonságossá tételében. Viszont sajnos a felelőtlen kijelentések könnyen újraéleszthetik az ellenségeskedést. Ami pedig Örményország politikai és katonai vezetését illeti, elég gyakran hallunk tőlük ez irányba mutató hozzászólásokat.
– Szijjártó Péter márciusban Bakuban járt, ahol felmerült annak lehetősége, hogy magyar vállalatok is részt vehetnek Hegyi-Karabah újjáépítésében. Hogy állnak most a tárgyalások?
– Azerbajdzsán számára nagyon fontos, hogy az egyes országok hogyan viszonyultak a patrióta háborúhoz. Vannak olyanok, akik nem voltak támogatók. Van a passzív többség. És végül vannak, akik megvédték az igazságot és a nemzetközi jogot. Magyarország egyértelműen az utóbbihoz tartozik. Már tárgyalunk is magyar cégekkel, elsősorban a vízgazdálkodás területén. Szerintem az első siker beindít majd egyfajta dominóhatást is. Persze vannak még problémák, amelyeket meg kell oldani, mindenekelőtt a fizikai biztonságot. De reményeink szerint a következő hónapokban célba érünk, vélhetően még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kora februárra tervezett újabb bakui útja előtt.
– Az sem zavarná Azerbajdzsánt, ha Magyarország ismét felvenné a diplomáciai kapcsolatokat Örményországgal?
– Egyáltalán nem, sőt örülnénk neki. És hadd meséljek el valamit ezzel kapcsolatban! Tíz évvel ezelőtt egy brnói egyetemen tartottam előadást, amelyet örmény diákok is meghallgattak. A végén odajöttek hozzám, és azt mondták, egyáltalán nem is tűntem örményellenesnek. Azt válaszoltam nekik: az, hogy valaki Azerbajdzsán mellett áll, nem jelenti azt, hogy egyúttal rosszat akar Örményországnak. Ez ismét ugyanaz a győztes-győztes logika. Azzal, hogy az azeri érdekeket támogatjuk, az egész térség jólétét is támogatjuk, amely szomszédaink fejlődéséhez is hozzájárul. Szerintem még jót is tenne, ha lenne párbeszéd Magyarország és Örményország között. Talán önök tudnának hatni rájuk. Bár nem tudom, hogyan lehetséges ez, figyelembe véve az örmény sajtóban és közösségben tapasztalható egyfajta paranoiát, amely gyakran emleget olyanokat, akik „eladták magukat Azerbajdzsánnak”.
Borítókép: Tahir Taghizadeh (Fotó: Kurucz Árpád)
