Szerintem a gyerekvállalás nagy szívás– állítja a videóban egy Theo nevű, körömlakkot és fülbevalót viselő fiatalember, aki a beszélgetés moderátora. A vendége pedig ezúttal a 28 éves Ida Marie Münchenből. Theo és Ida Marie a beszélgetés közben vegán tofut főznek, amikor elhangzik, hogy az önjelölt feminista soha nem akar anya lenni. Öklendezve magyarázta, hogy a terhesség gondolata számára „teljesen hátborzongató”.A terhesség az „Alien” című filmre emlékezteti, amelyben egy idegen lény egy nő testében él és táplálkozik belőle.Megjegyzi, hogy az abortusz hívei is gyakran parazitaként hivatkoznak a meg nem született gyermekekre.
A Deutsche Stimme lap szerint azért is érthetetlen az Aldi irányváltása, mert az lenne az érdeke, hogy a családalapításra ösztönözze az embereket. „Végül is több gyerek több vásárlót jelent. Az Aldi gyermekellenes propagandájának tehát nem gazdasági, hanem ideológiai okai lehetnek… Nem meglepő, hogy a videón látható ideológiai ostorozók is a baloldali színtérből származnak” – írja a lap.
A videóban elhangzó kijelentések nagy felháborodást váltottak ki az Aldi közösségi oldalán. Hogy tudtok ilyen marhaságot készíteni? Ezek az influenszerek teljesen elrontják a fiatalságunkat a hozzáállásukkal, ti pedig még támogatjátok is ezt!– írja egy fiatal.
Eltekintve attól a ténytől, hogy valószínűleg jó dolog, ha az ilyen embereknek nincs gyerekük, egyáltalán nem látok értelmes kapcsolatot a vegánsággal– jelentette ki egy másik kommentelő, aki arra utalt hogy a vegán életmódhoz kapcsolták a gyerekellenes felfogást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!