A repülőkkel kezdődött
Az orosz–ukrán háború kitörését követően a nyugat-európai légitársaságok sorra szüntették meg Oroszországba tartó járataikat. A szankció miatt üzleti és családi kapcsolatok szakadtak meg, sokaknak így az Air Serbia járata jelentette az egyetlen megoldást.
Szerbia ugyanis úgy döntött, nem állítja le a közvetlen légi kapcsolatot Moszkvával. A gépek azóta is teljes kapacitással járnak a két főváros között, illetve a Belgrád–Szentpétervár vonalon.
Ezeken a repülőkön indult el a bombariadók sora – március közepe óta szinte napi szinten érkeznek a hírek arról, hogy robbanószerkezetet helyeztek el valamelyik gépen. Volt járat, melyet már az égből kellett visszafordítani, miután fenyegető e-mailt kapott a társaság, és olyan is, mely fel sem szállhatott a riasztás miatt.
Bombát egyszer sem találtak, és személyi sérülés sem történt. A folyamatos incidensek miatti anyagi kár azonban jelentős. Ráadásul nemcsak a gépeket, hanem április elején a teljes belgrádi Nikola Tesla repülőteret ki kellett üríteni, mivel ismét bombafenyegetés érkezett.