Nyomkövetővel látják el az illegális bevándorlókat az Egyesült Királyságban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A gyakorlat első körben azokat érintené, akiknek ruandai deportálása meghiúsult az EJEB ítélete miatt.

Magyar Nemzet
Forrás: BBC2022. 06. 18. 9:36

Az új gyakorlat kritikusai szerint az eljárás emberi jogokat sért, valamint bűnözőkként kezeli az üldöztetés elől menekülőket. 

London áprilisban kötött új migrációs és gazdaságfejlesztési egyezményt a ruandai kormánnyal. E megállapodás alapján mindazokat, akik illegálisan lépnek be brit területre, a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba. A ruandai kormánnyal kötött egyezménynek – amely tartalmaz egy 120 millió fontos gazdaságfinanszírozási csomagot is az afrikai ország számára – nincs felső számbeli korlátja, London szerint Ruandának megvannak a kapacitásai akár több tízezer ember letelepítésére is a következő években.

Az első járat kedd este indult volna Londonból, legkevesebb hét kitoloncolásra váró személlyel fedélzetén, azonban az EJEB ítélete leállította az egyik férfi kitoloncolását, 22.15-re pedig már az összes utast leszállították a gépről.

Borítókép: Illegális bevándorlók érkeznek csónakban Nagy-Britanniába (Fotó: AFP/Sameer Al-Doumy)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.