Zuzana Caputová szlovák államfő pénteken elfogadta Eduard Heger miniszterelnök lemondását, majd megbízta azzal, hogy átmenetileg az általa vezetett kormány irányítsa az országot. Az államfő azt szeretné, ha előre hozott választások lennének Szlovákiában, miután a kormány megbukott az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott parlamenti szavazáson csütörtökön. A törvényhozásban januárban fognak tárgyalni az előre hozott választás lehetséges kiírásáról, amelynek legkorábbi időpontja áprilisban lehet, de legkésőbb júniusban meg kell tartani.
A szankciókkal szemben kritikus kormánya lehet Szlovákiának
Legkorábban áprilisban, legkésőbb júniusban tarthatnak választásokat a kormány bukása után.

A jobbközép-liberális kormány szeptemberben került kisebbségbe, amikor a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevű párt kilépett a kormányból. A válságot elsősorban személyi ellentétek okozták a SaS-ot vezető Richard Sulík akkori gazdasági miniszter, illetve a legnagyobb kormánypártot, az OLANO-t irányító Igor Matovic pénzügyminiszter között. Korábban a koronavírus-járvány, majd a háború következtében kialakult energiaválság kezelésének módja is megosztotta a kormánypártokat. A kabinet ellen a SaS és néhány másik ellenzéki képviselő terjesztett be bizalmatlansági indítványt, arra hivatkozva, hogy szerintük a kormány nem képes az emberek gondjainak orvoslására, és abbahagyta a maffia és a korrupció elleni küzdelmet. A kormánykoalíció szerint az ellenzék figyelmen kívül hagyja a lakosság és az ország érdekeit, a kabinet megbukásával pedig kérdésessé válik a jövő évi költségvetés elfogadása, így a lakossági energiaárak befagyasztását lehetővé tevő intézkedés megvalósíthatósága is.
További Külföld híreink
Egy pénteken közölt felmérés szerint amennyiben most lennének a választások, az ellenzéki baloldal térne vissza a hatalomba, amely a mostani kormánnyal ellentétben sokkal kritikusabb Ukrajna fegyverellátásával és az orosz energiaimportra kivetett uniós szankciókkal szemben. Az AKO közvélemény-kutató intézet szerint
a legnagyobb támogatottsággal – 20 százalékkal – rendelkező párt a volt miniszterelnök, Peter Pellegrini által vezetett Hang–Szociáldemokrácia, amit 16 százalékkal követ egy másik volt kormányfő, Robert Fico pártja, az Irány–Szlovák Szociáldemokrácia.
Kettejük potenciális koalíciós partnere lehet a radikális jobboldali Republika (7 százalék). A kormánypártok közül az OLANO és a konzervatív Család Vagyunk támogatottsága mindössze nyolc százalék, míg a harmadik, Az emberekért nevű párt be sem kerülne a parlamentbe. Az októberi önkormányzati választásokon jó teljesítményt nyújtó Szövetség magyar kisebbségi pártra csupán a szavazók három százaléka voksolna, ez se lenne elég a parlamenti küszöb átlépéséhez.
A parlamenti pártok közül a legtöbben támogatják az előre hozott választások kiírását, de a SaS megelégedne azzal, ha szakértői kormány venné át az ország irányítását 2024 februárjáig.
Borítókép: Zuzana Caputová szlovák államfő fogadja Eduard Heger miniszterelnököt és Boris Kollár parlamenti elnököt Pozsonyban 2022. december 15-én (Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Jaroslav Novák)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az amerikai haderő újabb feltételezett kábítószerszállító hajót támadott a karibi térségben
Tavaly szeptember óta az amerikai erők többször is célba vették a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon közlekedő, a gyanú szerint kábítószert csempésző hajókat.

Rátámadtak egy orvosra újraélesztés közben
Néhány nappal később megismétlődött az eset egy másik kórházban.

Nemzetközi intézmények: Ukrajna újjáépítésének költségei elérhetik az 588 milliárd dollárt
A jelentés szerint jelenleg több mint 6 millió ukrán él menekültként külföldön.

Vérbe borult Mexikó: 74 halott a drogbáró likvidálása után + videó
Elszabadult az erőszak Mexikó több államában, miután a hadsereg végzett az El Mencho néven ismert kartellvezérrel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az amerikai haderő újabb feltételezett kábítószerszállító hajót támadott a karibi térségben
Tavaly szeptember óta az amerikai erők többször is célba vették a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon közlekedő, a gyanú szerint kábítószert csempésző hajókat.

Rátámadtak egy orvosra újraélesztés közben
Néhány nappal később megismétlődött az eset egy másik kórházban.

Nemzetközi intézmények: Ukrajna újjáépítésének költségei elérhetik az 588 milliárd dollárt
A jelentés szerint jelenleg több mint 6 millió ukrán él menekültként külföldön.

Vérbe borult Mexikó: 74 halott a drogbáró likvidálása után + videó
Elszabadult az erőszak Mexikó több államában, miután a hadsereg végzett az El Mencho néven ismert kartellvezérrel.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!