időjárás 16°C Helga 2023. október 3.
logo

Tizenhárom éves szír vert félholtra egy német rendőrt

Magyar Nemzet
2023.02.18. 13:01 2023.02.18. 19:10
Tizenhárom éves szír vert félholtra egy német rendőrt

Egy héttel azután, hogy Ulm városában egy csapat fiatal félholtra vert egy 25 esztendős rendőrt, a hatóságok azonosították a feltételezett elkövetőket. A gyanúsítottak között van:

  • Egy mindössze 13 éves szíriai fiú, akit életkora miatt nem lehet felelősségre vonni.
  • Egy 18 éves német–török állampolgár.
  • Egy 23 éves török és egy 24 éves szerb.

Korábbi híradások szerint a rendőrséget február 8-án az éjjeli órákban riasztották, hogy négy gyanús alakot láttak. A kiérkező rendőrre azonban a csoport rátámadt, és olyan súlyosan megverték, hogy életmenő műtéteket kellett rajta végrehajtani. A tettesek elmenekültek, indítékuk nem világos.

A német sajtó a város kereszténydemokrata polgármesterét idézve arról írt, hogy Ulmot alapvetően biztonságos településként tartják számon. Viszont a helyiek arról panaszkodnak, hogy bizonyos környékeken ez koránt sincs így, a vasútállomás például szemetes, fiatalok hordái lepik el, és probléma van a drogfüggőkkel is. Éppen minap adtak hírt arról is, hogy lövés dördült az ulmi vasútállomáson: szerencsére nem sérült meg senki, a hatóságok vizsgálják, ki lövöldözhetett.

És korántsem egyedi eset, hogy Németországban rendőrökre támadnak. A Deutsche Welle német közszolgálati csatorna is hírt adott róla, hogy csütörtök éjjel egy farsangi buli torkollt tömegverekedésbe. Jelentésük szerint Trier városában egy éjszakai klubhoz riasztották a rendőrséget egy verekedés miatt.

Az erősen részeg bulizók azonban ellenálltak, a mintegy negyvenfős társaság üvegekkel, vascsövekkel felfegyverkezve rontott az egyenruhásoknak, akik még figyelmeztető lövést is leadtak. Öten így is sérüléseket szenvedtek, miközben csak két embert vettek őrizetbe.

A Bild című német bulvárlap emlékeztetett rá, hogy a jelenség nem új keletű: a 2021-es statisztikák szerint 416 alkalommal támadtak rendőrökre az év során, ami húszszázalékos emelkedés az előző évhez képest. 

Boítókép: Német rendőrök állnak sorfalat (Fotó: Ronald Wittek)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.