Lemondott pártelnöki posztjáról Alekszandar Vucsics

Milos Vucsevics védelmi miniszter lett a Szerb Haladó Párt (SNS) új elnöke, miután Alekszandar Vucsics köztársasági elnök nem indult újra a tisztségért a párt kragujevaci tisztújító közgyűlésén szombaton.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 05. 27. 17:23
ALBANIA-EU-BALKANS-SUMMIT Fotó: LUDOVIC MARIN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A politikánk nem változik, a hazánk fejlődésének motorját jelentő párt maradunk, ugyanakkor az a párt is, amely ápolja és óvja a szerb nép és minden szerbiai állampolgár hagyományos értékeit”

 – hangsúlyozta. 

Hozzátette: pártja továbbra is azért áll ki, hogy Koszovó Szerbiához tartozzon, emellett pedig gondját viseli a szerb közösségek érdekeinek, bárhol is éljenek, de legfőképpen a volt Jugoszlávia területén, és olyan párt marad, amely a legmegbízhatóbb partnere lesz Alekszandar Vucsics köztársasági elnöknek. Milos Vucsevics azt is leszögezte, hogy az SNS elsőként fog csatlakozni az államfő új ernyőszervezetéhez.

Alekszandar Vucsics 2012 óta vezette a Szerb Haladó Pártot, attól a pillanattól fogva, hogy a párt alapító elnöke Tomiszlav Nikolics az ország köztársasági elnöke lett. A Szerb Haladó Párt 2008-ban alakult meg, azt követően, hogy a tagok egy része kivált a Szerb Radikális Pártból, és új politikai szervezetet hozott létre.

Borítókép: Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök (Fotó: AFP/Ludovic Marin)

 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.