Roderich Kiesewtter német kereszténydemokrata parlamenti képviselő a héten szintén Taurusok Kijevbe szállítása mellett szólalt fel. Mint elmondta, az ötszáz kilométeres hatótávolságú fegyverekkel a támadás alatt lévő ország képes lenne „bőven a frontvonal mögött elhelyezkedő orosz katonai infrastruktúrákat célba venni”.
Moszkváig is ellőhetnek
A német hadsereg (Bundeswehr) a Taurus manőverező robotrepülőgépeket véli a légierő egyik legmodernebb fegyverének. A Taurus légi indítású, lopakodó fegyver, turbólégcsavaros hajtóművel, hangsebesség-közeli sebességgel éri el célját, amely az indítás helyétől akár több mint 500 kilométerre is lehet. Mintegy 500 kilogrammos robbanótöltete mélyen beásott célpontokat is képes elpusztítani.
Ez azt jelenti, hogy a Taurusszal oroszországi célpontokat, akár Moszkvát is célba vehetik.
Ezzel kapcsolatban Volodimir Zelenszkij már többször leszögezte, Kijevnek nem célja, hogy „saját területén kívüli célpontokat támadjon”.
A német hadsereg mintegy 600 Taurus rakétával rendelkezik, melyekből százötven áll műveleti készenlétben. Egy-egy ilyen rakéta körülbelül egymillió dollárba került − tíz évvel ezelőtt.
Nagy-Britannia korábban Storm Shadow típusú manőverező robotrepülőgépekkel látta el Ukrajnát, melyek hasonló hatótávolsággal rendelkeznek. Kijev pénteken az oroszok szerint éppen ezeket használva hajtott végre sikeres csapásokat a dél-ukrajnai Mariupol városában.
Borítókép: Taurus manőverező robotrepülőgépek (Forrás: Twitter)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!