Migránsoktól hemzsegő vidék: így fest most a szerb–magyar határ

Szabadkát és környékét ismét teljesen ellepték az illegális bevándorlók, habár a központban némileg kevesebb migránst látni, amint a város széléhez közelítünk úton-útfélén beléjük lehet botlani. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó helyiek már a szomszédos erdőbe sem mernek miattuk kimenni, míg a lapunk által megkérdezett egyik, magát afgánnak valló illegális bevándorló elmondta: mindenáron Németországba akar jutni, ebben pedig segítségre is talált.

Magyar Nemzet
2023. 05. 30. 5:04
202200727 magyar szerb hatar migransok havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik nagy német nemzetközi üzletlánc boltjában az akciós kínálat része a távcső, a migránsok, akik általában csoportosan járnak oda, előszeretettel válogatnak ezek közül, és veszik meg nagy tételben a távcsöveket, azután pedig a bolt parkolójából a rájuk váró taxikba szállva irány az erdő.

A helyiek elmondása szerint a fuvarozók főleg a kora esti órákban viszik az illegális bevándorlókat. Az egyik szabadkai idősebb hölgy, aki neve elhallgatását kérte, azt nyilatkozta lapunknak, hogy sokszor jóval többen ülnek ezekben a gépjárművekben, mint amennyien szabály szerint lehetnének egy-egy kocsiban. Akár heten, nyolcan utaznak összezsúfolódva a taxikban.

Kubik Anica szintén az erdő szélén lakik. Kérdésünkre elmondta, hogy annyi a migráns, hogy szinte teljesen ellepték már az erdőt és a taxisok az ő házától nem messze rakják le őket nap mint nap. Mivel az egyik szomszédja emiatt már kamerákat szerelt a házára, annyit sikerült elérni, hogy száz méterrel odébb viszik őket, s egy romos, leégett ház tövében engedik útjukra az illegális bevándorlókat.

A fotó a szerző felvétele

A szabadkai hölgy elmondása szerint, habár ő és barátnői korábban gyakran túráztak az erdőben, most már nem mernek oda menni. 

Legutóbb, amikor arra jártunk épp a migránsok sátortáboránál kötöttünk ki, nagyon megijedtünk. Azóta nem merek az erdőbe bemenni sem

− tette hozzá Kubik Anica. Nem csak ő, de más környékbeliek is felhagytak az erdő látogatásával. Pedig régen közkedvelt kirándulóhelye volt a szabadkaiaknak, sokan majálisozni is oda jártak. Most viszont messze elkerüli a helyet mindenki.

Lövések az erdőből

A közösségi médiában több olyan csoport jött létre, ahol a határ közvetlen közelében élő helyiek informálják egymást az illegális bevándorlókról és a mozgásukról. Az utóbbi napokban egyre többször lehet olvasni a Facebookon arról, hogy a tavalyi nyárhoz hasonlóan ismét lövöldözésekbe kezdtek a migránsok. A Makkhetes és lakói elnevezésű csoportban az egyik lakos azt írta, hogy éjszaka ismét az erdő felől hallott lövéseket, míg erre reagálva többen is megerősítették azt, hogy folyamatosak a tűzharcok. Egyikük például úgy fogalmazott, hogy ebben semmi újdonság nincs, sőt az lenne a csoda, ha nem lőnének.

De nem csak Szabadkán és a város közvetlen környékén jelentek meg ismét az illegális bevándorlók. Nyugatról Keletre, Zombortól Majdányig mindenütt próbálkoznak a határ tiltott átlépésével.

A migránsok egyre erőszakosabbak, nem ritkák az egymás ellen elkövetett leszámolások sem.

A nyugat-bácskai Zombor környékén nemrégiben bevándorlók két csoportja csapott össze. Az összetűzésben egy ember életét vesztette, míg ketten megsérültek. A verekedés, amely során kések is előkerültek, nem messze történt a helyi befogadóközponttól.

A város területén idén ez már nem az első alkalom volt, hogy migránsok csaptak össze egymással, legutóbb ketten is megsérültek. Annak ellenére, hogy a napokban 68 illegális bevándorlót szállítottak el Zombor területéről, ismét egyre nagyobb számban, csoportokba verődve járják a helyi utcákat.

A szerb ellenzéki Dveri Mozgalom is reagált a legutóbbi történésekre. A szélsőjobboldali politikai szervezet közleménye szerint a zombori események rávilágítanak a migránsokkal kapcsolatos kormányzati politika eredménytelenségére. Mint fogalmaznak, habár az egyenruhások néhány napja elszállították a migránsok egy részét, ez nem oldotta meg a problémát. Nem lehet azzal eredményt elérni, ha az illegális bevándorlókat csak egyik helyről a másikra költöztetik. Nekik ugyanis az a céljuk, hogy az Európai Unió országaiba menjenek, és ez a fajta áthelyezés, amelyet a rendőrség és a menekültügyi főbiztosság végez, csak erőforrás-pazarlás. A migránsok egy-két nap múlva visszatérnek, és újra megpróbálkoznak az illegális határátlépéssel – teszik hozzá a jobboldali szerb pártnál.

Egyelőre szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a migránsok nem a helyi lakosságon töltik ki a haragjukat, hanem egymáson. Kérdés azonban, hogy mikor fog egy ilyen szerencsétlen esemény megtörténni, ha sürgősen nem tesznek valamit ez ellen

− szögezi le a Dveri közleménye.

Borítókép: A magyar−szerb határkerítés (Fotó: Havran Zoltán)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.