A kormány ezentúl is folytatni fogja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt kérésére, de ezek sikeréhez fontos a parlamenti képviselet megléte is, ezért lényeges az is, hogy minden magyar elmenjen szavazni hétvégén
– közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szlovákiai Borsiban. A tárcavezető a Szövetség elnökével, Forró Krisztiánnal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy helyi partnereivel áttekintették a kétoldalú kapcsolatrendszer és a felvidéki magyarság helyzetét, a közelgő szlovákiai parlamenti választás előtti állapotokat.
Ma a Szövetség elnökségének javaslatára abban állapodtunk meg, hogy folytatjuk a felvidéki magyar közösség támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjainkat. Hogy ezek sikeresek legyenek, ahhoz pedig nagy segítséget jelentene az, ha maga a Szövetség is sikeres lenne – hangsúlyozta. – Mindannyian tudjuk, akik politikával foglalkozunk, hogy parlamenti képviselet nélkül nagyon nehéz eredményeket elérni. Azt is jól tudjuk, hogy a felvidéki magyarság érdekérvényesítése és a számunkra fontos programok megvalósítása akkor reális, hogy ha a Szövetségnek erős képviselete lesz Szlovákia nemzeti tanácsában – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy előző nap szlovák kollégája sms-ben arra kérte, hogy viselkedjen rendesen, így ezt tiszteletben tartva felszólított minden felvidéki magyart, hogy szombaton vegyen részt a választáson, és éljen azzal a lehetőséggel, hogy egységes magyar pártra is lehet szavazni.
Amennyiben ez az egységes magyar párt kellő támogatást kap a magyar emberektől, akkor a magyar képviselet vissza tud térni a szlovákiai nemzeti tanácsba
– emelte ki. Leszögezte, hogy Magyarországnak érdeke a jó kétoldalú együttműködés, amelyben a felvidéki magyarság fontos összekötő kapocs és erőforrás. – Minél erősebb ez az erőforrás, magyarul, ha van parlamenti képviselete, annál nagyobb hozzájárulást is tud adni a magyar–szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez – vélekedett. – Hosszú évekig küzdöttünk a Felvidéken is a szétszabdaltsággal, amelynek politikai lenyomata is volt több párt képében. Mára azonban sikerült elérnünk azt, hogy a magyarok, a magyar erő, az egy pártban koncentrálódik – jelentette ki, köszönetét fejezve ki ezért a részt vevő politikusoknak.