– Magyarország és Lengyelország is húsz évvel ezelőtt vált az Európai Unió tagjává. Hogyan látja most ezt a történelmi pillanatot?
– Először is, az a véleményem, hogy az a szervezet, amelyhez húsz évvel ezelőtt együtt csatlakoztunk, most nem ugyanaz a szervezet, mint amelyhez akkor csatlakozni akartunk. Voltak bizonyos elvárásaink a gazdasági fejlődéssel és a szabadsággal kapcsolatban, és bizonyos mértékig a gazdasági fejlődés mind Lengyelországban, mind Magyarországon bekövetkezett, alapvetően a közös piacon való jelenlétünknek köszönhetően, és bizonyos mértékig az államainknak átutalt uniós forrásoknak köszönhetően is.
Ezért egyrészt bizonyos gazdasági remények, várakozások teljesültek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek kockázatok a tagságunk gazdasági aspektusaival kapcsolatban, mert az euróövezethez kapcsolódóan hatalmas kihívás előtt állunk.
Ugyanakkor a szabadság terén inkább hatalmas csalódás, amit tapasztaltunk az elvárásainkhoz képest. A kommunizmus idején a demokráciáról és szabadságról álmodtunk, és a nyugati szervezeteket, köztük az EU-t is, a szabadság forrásainak tekintettük a keleti rendszerhez képest. Ez volt tehát az egyik oka annak, hogy csatlakozni akartunk az EU-hoz. De az fel sem merült bennünk, hogy Brüsszel korlátozza a szabadságunkat. Most azonban azt látjuk, hogy Brüsszel – Berlin és Párizs támogatásával – csak azért szankcionál országokat és kormányokat az EU-ban, mert azok jobboldali nézeteket vallanak, amelyeket a választók a demokratikus normáknak megfelelően választottak.
– Milyen jelentős változásokat lát, amelyek az elmúlt húsz évben az EU intézményei és tagállamok viszonyában történtek?
– A legfontosabb változás az európai intézmények, különösen az Európai Bíróság és az Európai Bizottság növekvő hatalma a nemzeti hatáskörökkel szemben. A nemzeti hatásköröket tehát – a szerződéseket megsértve – az európai intézmények ragadták meg.
A válságok során pedig a hatalom további, európai szintű központosításának lehetünk tanúi a nemzeti hatáskörök és a nemzeti demokráciák rovására, mert valójában a nemzeti színtéren a választókat korlátozták abban, hogy valódi döntést hozzanak.
Németország szempontjából ez nem jelent problémát, mert Németország nagyon befolyásos az európai struktúrákban. Az európai intézményekben még mindig meg tudta védeni saját nemzeti érdekeit, alapvetően azért, mert informális hozzáférése van ezekhez az intézményekhez. A kisebb országok, például Lengyelország vagy Magyarország szempontjából azonban sokkal nehezebb befolyásolni például az uniós jogalkotást, és informálisan befolyásolni az európai intézményeket. Ha tehát további hatáskörök kerülnek át uniós szintre, az azt jelenti, hogy országaink kevésbé lesznek befolyásosak. A Brüsszelben hozott döntéseket kellene végrehajtaniuk, de a brüsszeli politikára gyakorolt befolyásuk korlátozottabb lenne, amire könnyen ráfizethetnek. A klímapolitika és a migrációs politika példáján is jól látszik, hogy ha elveszítjük a befolyásunkat az európai politikára, az azt jelenti, hogy növekvő költségekkel és korlátozott haszonnal kell számolnunk.