– Olvasta már az angol Wikipedia-oldalát? Azt írják, a szélsőjobboldali Vallásos Cionista Párt képviselője. De a brit BBC vagy a francia Le Monde is szélsőjobboldali politikusként hivatkozik önre. Tényleg az lenne?
– A nemzetközi – és az izraeli – médiában a „szélsőjobboldali” lényegében a jobboldalit jelenti. A baloldal ugyanis megszűnt létezni. Izraelben például alig maradtak, nagyjából ötszázaléknyian lehetnek, akik baloldaliként azonosítják magukat. A többi balos azt vallja: ők centristák. A szemükben mindenki más szélsőjobboldali. Az ötpárti, 64 fős, tehát többségi koalíció egészére rásütötték, hogy „szélsőséges”. Én nem tartom magam annak. De nem is különösebben érdekel, ha a baloldali média így nevez. Hiszen tudom, hogy ez nem más, mint politikai PR. Bármit megtesznek, hogy aláássák az emberek akaratát.
– Ön nemcsak politikus, de a demokráciáért, a hatalmi ágak egyértelműbb szétválasztásáért küzdő jogász is. Miért van az, hogy ezeket a témákat kisajátította a baloldal?
– Igaza van, ha ismeretlenként olvasnám az önéletrajzomat, az iskoláimat, munkahelyeimet, tudományos munkámat, tipikus baloldalinak hihetném magamat. Csakhogy az úgynevezett emberi jogok korántsem kizárólag a baloldalra tartoznak!
Sajnos kisajátították maguknak a fogalmat, hogy politikai célokra használják fel.
Közben az emberi jogok, vagy még helyesebben a polgári jogok alapja a jogállamiság, az egyenlőség, az átláthatóság. Izraelben például az igazságügyi reformtervezet bírálói attól sem riadnak vissza, hogy szembeszálljanak a demokratikus akarattal. Ezzel lényegében véve a diktatúrát támogatják. A jobboldal hibát követett el, amikor korábban nem törődött eleget a témával, amikor a baloldalra hagyta a jogállamiság, az információszabadság, az adatvédelem, a bűnelkövetők jogvédelme és ehhez hasonló témákat. Mert ők saját céljaikra, akár az ország érdekei ellen használják ezeket.

– Az október hetedikei támadást követően egy nehéz dilemmát vetett fel: a letartóztatott terroristák jogainak kérdését. Mi ezzel a probléma?