A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott: „G…ci nagy háború lesz.”
Az elmúlt időszakban minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a háborús készülődés Európában. Az Európai Unió és annak vezetői mindent megtesznek, hogy szítsák a háborús pszichózist.
Ursula von der Leyen 2025 szeptemberében Strasbourgban tartott beszédében kijelentette: Európa harcban áll. Szerinte a kontinensnek aktív szerepet kell vállalnia a globális geopolitikai küzdelemben, ezért fokozni kell az Ukrajnának nyújtott támogatást, és tovább kell erősíteni a katonai felkészültséget.
Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője ennél is radikálisabb álláspontot képvisel. Weber felszólította a tagállami vezetőket a védelmi kiadások további emelésére.
Európának elrettentő erőt kell építenie, tudnunk kell elrettenteni és megvédeni magunkat
– fogalmazott a politikus.
Mint látható, a Tisza német testvérpártja nyíltan a sorkatonaság és a háború mellett van.
Európa gőzerővel készül a háborúra
Brüsszel 2030-ra tűzte ki uniós célnak a teljes katonai készenlét elérését, és ehhez igazodva több állam – köztük Németország, Franciaország, Ausztria és az Egyesült Királyság – a fegyveres erők létszámának bővítésén dolgozik.
Az Európai Bizottság új katonai tervezete szerint az Európai Unió öt éven belül felkészül egy lehetséges háborúra Oroszországgal.
A folyamat iránya tehát egyértelmű: Európa pénzt ad Ukrajnának, visszahozza a sorkatonaságot és egyre harciasabb üzeneteket fogalmaz meg – miközben az Oroszországgal való közvetlen konfliktus lehetősége minden eddiginél közelebbinek tűnik.
Brüsszeltől Berlinig háborús üzemmódba kapcsoltak a kormányok
Észtország, Finnország és Norvégia átfogó védelmi intézkedésekkel készül egy esetleges orosz támadásra. Bunkerek építése, intelligens határvédelmi rendszerek, civil menedékhelyek és önkéntes védelmi szervezetek jelzik: a NATO északi szárnyán új biztonsági helyzet alakul ki.
2025 márciusában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bemutatta a „ReArm Europe” nevű ötpontos tervet, amelynek célja Európa védelmi iparának megerősítése és katonai képességeinek növelése.
Az EU veszélyhelyzeti felkészülési tervet jelentett be, amelynek keretében arra ösztönözték a tagállamokat, hogy halmozzanak fel készleteket például alapvető gyógyszerekből, élelmiszerekből és nyersanyagokból.
Hadja Lahbib válságkezelésért felelős uniós biztos arra szólította fel az európaiakat, hogy állítsanak össze egy olyan vészhelyzeti csomagot, amely biztosítja a túlélésüket egy esetleges vészhelyzet első 72 órájában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!