A görögök szerint az EU-nak szankcionálnia kell Törökországot

Az Európai Uniónak érdemi szankciókat kell hoznia Törökország ellen, ha Ankara nem vonja ki a a Földközi-tenger keleti medencéjében állomásozó erőit – szögezte le a görög miniszterelnök a London Times brit, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német és a Le Monde francia napilapban is közzé tett véleménycikkében.

Forrás: MTI2020. 09. 10. 14:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Szükség van párbeszédre, de nem úgy, hogy közben fegyvert szegeznek ránk – jelentette ki Kiriákosz Micotákisz, és leszögezte: bármi, amely Görögország jólétét és biztonságát fenyegeti, az fenyegetést jelent az EU összes tagállamára is.

A miniszterelnök kijelentette, ha Európa igazi geopolitikai erőt akar mutatni, azt nem úgy tudja elérni, hogy megpróbálja lecsillapítani Ankara harciasságát.

Mindazonáltal úgy vélte, Ankarának még van lehetősége elkerülni a rá váró szankciókat, ha a török vezetés visszatér a tárgyalóasztalhoz, és a megbeszéléseket ott folytatják, ahol 2016-ban abbahagyták. Hozzátette mindazonáltal azt is, hogy ha ez nem sikerül, Athén a a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordul jogorvoslatért.

Micotákisz csütörtökön egyeztet az ügyben Emmanuel Macron francia elnökkel is. Mindketten részt vesznek az Európai Unió déli tagországainak korzikai, Macron elnökletével tartandó csúcstalálkozóján.

Törökország és a szintén NATO-tag Görögország régóta vitatkozik a tengeri határokról, de az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázmezők még inkább kiélezték a feszültséget. Ankara hajói augusztus első felében kezdték újra vizsgálódásaikat a területen, amit nemcsak Görögország, hanem Ciprus is szuverenitása megsértésének tekint. Ráadásul Ankara harmadszor is meghosszabbította egyik szeizmikus kutatóhajója, az Oruc Reis küldetését a Földközi-tenger vitatott részén, ezúttal egészen szeptember 12-ig.

Törökország a hét végén Földközi-tengeri Vihar fedőnéven hadgyakorlatot kezdett Ciprus partjai előtt, a művelet csütörtökön ér véget.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a múlt héten azt mondta, a kialakult feszültség rendezéséhez többoldalú konferencia összehívására van szükség Ankara részvételével. Ezeket a megbeszéléseket a tervek szerint szeptember végén tartják meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.