A szélsőbal célkeresztjében a rendőrök

Egy 300 fős csoport támadta meg a biztonságot felügyelő rendőröket: köveket, palackokat és petárdákat hajítottak feléjük, a támadás következtében 13 rendfenntartó szenvedett el kisebb sérüléseket.

2020. 01. 27. 6:54
null
A szombati felvonulás békésen kezdődött Fotó: STRINGER Forrás: Europress/AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtószabadság védelméről kellett volna szóljon a szombat – jegyezte meg gúnyosan hét végi helyszíni tudósításában a Süddeutsche Zeitung napilap azt követően, hogy szombaton Lipcsében egy betiltott szélsőbaloldali portál miatt tüntető tömeg rendőrökre támadt és újságírókat fenyegetett meg. Az események egy békés tüntetéssel kezdődtek, 1600 ember részvételével, akik a szövetségi közigazgatási bíróság épületénél jelentek meg, hogy kifejezzék tiltakozásukat a Linksunten.indymedia.org portál hatósági betiltása miatt. A szövetségi belügyminisztérium 2017-ben szüntette meg a honlapot, arra hivatkozva, hogy az erőszakra hajlamos baloldali szélsőségesek legbefolyásosabb fórumává vált. A bíróságon ezen a héten kezdődik az ügyben elrendelt tárgyalás.

A tüntetők a nap folyamán átvonultak Lipcse Connewitz nevű, a város alternatív baloldali fészkeként számontartott negyedébe, ahol elszabadultak az indulatok. Egy háromszáz fős csoport támadta meg a biztonságot felügyelő rendőröket: köveket, palackokat és petárdákat hajítottak feléjük, a támadás következtében tizenhárom rendfenntartó szenvedett el kisebb sérüléseket. A randalírozók kirakatokat törtek be, autókat és egy villamosmegállót rongáltak meg, az őket fotózó és filmező újságírókat pedig megfenyegették. – A sajtószabadság védelme hirtelen mindegy lett nekik – írta a Süddeutsche Zeitung. A rendőrség hat embert vett őrizetbe.

A szombati felvonulás békésen kezdődött
Fotó: Europress/AFP

A kelet-németországi város rendőrsége fel volt készülve arra, hogy a radikális baloldali tüntetés eldurvulhat, hiszen szilveszteréjjel is hasonló jelenetek játszódtak le; akkor olyan súlyosan bántalmaztak egy 38 éves rendőrt, hogy kórházba került és sürgősségi műtétre szorult. Ráadásul a mostani tüntetés előtt a közösségi médiában felhívást intéztek radikális baloldali aktivisták, hogy az ország minden pontjáról várják elszánt társaikat. – Közvetlen konfrontációra törekszünk. Mindenki jöjjön Lipcsébe, megtámadjuk a rendőröket – idézte a felhívást a Süddeutsche Zeitung. A hét végi eseményeket elítélte az összes nagy párt. – Nem hagyjuk, hogy Lipcse az erőszakos szélsőbaloldaliak gyűjtőpontja legyen Németországban – mondta Szászország tartományi belügyminisztere, Roland Wöller.

A szilveszteri eset után Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter azt mondta, a szélsőbaloldalról is fenyegeti az erőszak veszélye Németországot. Az alkotmányvédelmi hivatal szerint 12 ezerre tehető az „aktív” jobboldali szélsőségesek száma Németországban, velük szemben kilencezren lehetnek az erőszakra hajlamos szélsőbaloldaliak. Tavalyi rendőrségi statisztikák szerint átlagosan naponta 32 alkalommal éri fizikai bántalmazás a rendfenntartókat. – A célzott, életet veszélyeztető támadás azonban új szintet jelent – figyelmeztetett nemrég Rainer Wendt, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.