Donald Tusk egy csütörtöki Twitter-üzenetében azt írta, hogy két telefonbeszélgetése is volt, az egyik Dublinnal, utána a másik Londonnal. Leo Varadkar ír miniszterelnököt biztosította, hogy az Európai Unió teljes mértékben Írország mögött áll. Boris Jonhnson brit kormányfő számára üzenete pedig az volt, hogy – mint fogalmazott – „nyitottak vagyunk, de nem vagyunk meggyőzve”. Ezzel a szerdán bemutatott új brit javaslatokra utalt, amelyekről ugyanakkor tovább lehet tárgyalni.

Ezért veszítheti el a munkáját 2025-ben a mesterséges intelligencia miatt
Az AI máris tömeges létszámleépítéseket hozott, és ez nem áll le.