Az Iszlám Állam jelentkezett a nigeri rajtaütés elkövetőjeként

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett csütörtökön a mali határ közelében kedden végrehajtott rajtaütés elkövetőjeként, amelyben a legfrissebb jelentések szerint 28 nigeri katona vesztette életét.

Forrás: MTI2019. 05. 16. 19:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szélsőségesek a szócsövükként szolgáló Aamák „hírügynökségen” keresztül jelentkeztek a támadás a elkövetőiként, de állításuk alátámasztására nem szolgáltattak bizonyítékot. Abdoul-Aziz Toure, a niameyi kormány egyik szóvivője a nap folyamán megerősítette a halottak számát, hozzátéve, hogy hat katona is megsebesült a történtekben. Az előző nap Abdourahamane Zakaria kormányszóvivő még legalább 17 halottról és 11 eltűntről számolt be.

A katonai járőröket kedden érte támadás a nyugati fekvésű Tongo Tongo település közelében, a Tillabéri régióban. Értesülések szerint a támadók is veszteségeket szenvedtek, azok számáról azonban továbbra sincsenek információk. A határ menti térséget iszlamista szélsőségesek használják előszeretettel visszavonulási területként.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi ága 2017 októberében támadott meg a térségben egy amerikai-nigeri járőrcsoportot. A rajtaütésben négy amerikai és négy nigeri katona vesztette életét.

Niger nyugati csücskében, a mali és a Burkina Fasó-i határ közelében számos iszlamista csoport aktív, amelyek egy része az Iszlám Államnak, mások viszont az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.