Bezárták az összes óvodát Szamoán, többen meghaltak

A kormány egyúttal felszólította az ország mintegy 200 ezer lakosát, hogy haladéktalanul oltassák be magukat kanyaró ellen.

Forrás: MTI2019. 10. 31. 14:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három ember meghalt kanyaróban Szamoán, és a szigetország kormánya elrendelte az összes óvoda bezárását csütörtökön.

Tuilaepa Malielegaoi kormányszóvivő tájékoztatása szerint a döntés egyelőre csak az óvodákra vonatkozik, de az iskolák bezárása is napirenden van.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint egy 8 és egy 14 hónapos kisgyerek, valamint egy 37 éves felnőtt halt meg kanyaróban a szigeten, és 314 embert kezelnek fertőzés gyanújával, többségük 4 évesnél kisebb gyerek.

A kormány egyúttal felszólította az ország mintegy 200 ezer lakosát, hogy haladéktalanul oltassák be magukat kanyaró ellen.

A kanyarós megbetegedések száma 2000 és 2016 között világszerte meredeken zuhant, ám az utóbbi években a minden tudományos alapot nélkülöző oltásellenes és szkeptikus kezdeményezések miatt ismét több országban felütötte fejét és súlyos gondot jelent.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az év első hét hónapjában világszerte 360 ezer kanyarós megbetegedést regisztráltak, háromszor annyit, mint egy évvel korábban. A legsúlyosabban érintett országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Madagaszkár és Ukrajna.

A kanyaró elleni védőoltás elterjedése, az 1970-es évek előtt a betegség 7-8 millió gyerek halálát okozta évente.

Szamoa apró szigetország, két nagyobb és több kisebb szigetből áll, és a Csendes-óceán délnyugati részén fekszik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.