Drogdílerekkel is üzen Peking

Mind több fronton kell megküzdenie nyugati riválisaival Pekingnek. Az angolszász hírszerzői közösség mellett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is egyre nagyobb nyomást helyez Kínára.

Buzna Viktor
2020. 06. 15. 10:12
null
A kanadai Robert Schellenberget tavaly ítélték halálra Fotó: Europress/AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kínai törvények szerint ötven gramm kábítószer birtoklásáért akár halálbüntetés is kiszabható, a hatalmas piaccal kecsegtető ázsiai országot azonban ennél sokkal nagyobb tételekben utazó drogdílerek is célba veszik. Ezért aztán bőven vannak kínai börtönökben kábítószer-kereskedelem miatt elítélt bűnözők, a gyorshajtás és lopás után ott ez a harmadik leggyakrabban előforduló bűncselekmény. Bár a legsúlyosabb büntetést elsősorban kínai csempészek kapják, vannak arra utaló jelek, hogy külföldiek esetében a származási hely súlyosbító körülmény lehet. A hétvégén hozták nyilvánosságra a kantoni bíróság múlt héten hozott ítéletét, miszerint halálbüntetést kapott egy drogcsempészéssel vádolt ausztrál férfi. Bár a Sydney Morning Herald szerint 2013-ban mintegy 7,5 kilogramm metamfetaminnal fogták el a kínai határőrök, a hét éve zajló perben hozott ítélet időzítése sokak szerint nem véletlen. Ausztrália és Kína kapcsolata az elmúlt hónapokban mélypontra került, miután az Egyesült Államok vehemens Kína-ellenes retorikáját elsajátítva Canberra a koronavírus-járvány kezdetén történt mulasztásokat vette napirendjére.

Ausztrália legfontosabb kereskedelmi partnereként Peking először a gazdasági kapcsolatokon keresztül gyakorolt nyomást. Nyolcvanszázalékos vámot vetett ki egyes termékekre, korlátozta a marhaimportot, kampányt kezdett a kínai diá­kok között népszerű ausztrál egyetemek ellen, végül turisztikai bojkottot indított.

Ennek ellenére Scott Morrison ausztrál kormányfő múlt hét csütörtökön még arról beszélt, hogy kormánya nem hajlandó áruba bocsátani értékeit, s árulkodó, hogy ugyanezen a napon zárta le a kantoni bíróság az ausztrál drogcsempész ügyében hét éve zajló pert. Szkeptikusok emlékeztetnek arra, hogy korábban kanadai állampolgárokkal is hasonlóan jártak el Kínában, tavaly például egy Robert Schellenberg nevű férfit ítéltek halálra drogcsempészetért, amit ő mindvégig tagadott. 2018-ban, miután a vancouveri repülőtéren – minden jel szerint szintén politikai alapon, Washington nyomására – letartóztatták a Huawei infokommunikációs cég egyik vezetőjét, Meng Vancsout (Meng Wanzhou), több kanadai állampolgárt is előállítottak. Közülük két, drogcsempészettel vádolt férfit halálra ítéltek.

A kanadai Robert Schellenberget tavaly ítélték halálra
Fotó: Europress/AFP

Kérdés, mit tartogat még Peking, a többfrontos diplomáciai háborúban ugyanis egyre nagyobb nyomást kell hárítania. Globális ambícióinak megfékezésére egyre szorosabbra fogja az együttműködést az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland hírszerzéseit tömörítő, úgynevezett Öt szem (Five Eyes) csoport. Szakértők szerint a koronavírus-járvány, a hongkongi tüntetések, illetve az 5G telekommunikációs technológia azok az ügyek, amelyek mentén a nyugati hatalmak a jövőben sarokba szorítanák Kínát.

Ehhez illeszkedik a hétvégén Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közölt interjú, aki ismét Peking növekvő katonai fenyegetéséről beszélt a Welt am Sonntag német lapnak. Jens Stoltenberg már tavaly év végén napirendre vette a kínai fenyegetést, azóta pedig többször felmerült, mit kezdhet a jelenséggel az Észak-atlanti Szövetség. A főtitkár több alkalommal leszögezte, nem küldenek NATO-erőket a Dél-kínai-tengerhez, pedig a térség hét országa – közöttük Kína – által követelt térségben jelennek meg a legerősebben Peking ambíciói. A koronavírus-járvány alatt ráadásul Kína tovább fejlesztette katonai bázisait, a most közölt interjúban ezért a téma ismét előkerült. Jens Stoltenberg elmondta, továbbra sem tervezik a NATO-erők mozgósítását, ugyanakkor hangsúlyozta: aggasz­tóak a térségben zajló folyamatok, ezért felszólította Kínát, hogy tartsa be a nemzetközi szabályokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.