Előadásán gyilkolták meg a német orvost

2019. 11. 21. 8:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halálra késelték előadása közben Fritz von Weizsäckert, a korábbi német államfő, Richard von Weizsäcker fiát. Az elismert orvos egy berlini kórházban tartott szakmai tárgyú beszédet, amikor a hallgatóság egy tagja felment a pódiumra és megkéselte. Bár kollégái azonnal ellátták, nem tudták megmenteni az életét, a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Egy másik ember is súlyosan megsebesült, ő állítólag igyekezett megakadályozni a gyilkosságot. A rendőrség letartóztatta az elkövetőt, egy 57 éves férfit.

A Der Spiegel című hírmagazin szerint a támadó főleg a néhai államfőt, Richard von Weizsäckert gyűlölte, és rajta akart bosszút állni fia meg­gyilkolásával, pedig a politikus közel öt évvel ezelőtt, 94 éves korában meghalt. A támadó azzal indokolta tettét, hogy Richard von Weizsäckert a Boehringer nevű vegyipari társaságnál a hatvanas években betöltött tisztsége révén felelősség terheli azért, hogy a cég alapanyagot szállított az Agent Orange elnevezésű gyomirtó szerhez, amelyet az amerikai hadsereg fegyverként használt a vietnámi háborúban.

A meggyilkolt orvos apja tíz éven át, 1984 és 1994 között állt az NSZK, majd az egyesített Németország élén, így az ő elnöksége alatt omlott le a berlini fal is, azt megelőzően, 1981 és 1984 között Nyugat-Berlin polgármestere volt. 1985-ben, a második világháború végéről megemlékező beszédében a náci Németország vereségét a felszabadulás napjának nevezte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.