Energetikai botrány miatt lemondott a paraguayi külügyminiszter

Lemondott a paraguayi külügyminiszter hétfőn három másik tisztségviselővel együtt, miután botrány robbant ki a Brazíliával kötött energiaipari megállapodás körül.

Forrás: MTI2019. 07. 30. 6:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mario Abdo Benítez államfő elfogadta Luis Castiglioni külügyminiszter lemondását. Rajta kívül távozott tisztségéből Paraguay brazíliai nagykövete, az ANDE állami energiaipari vállalat elnöke, illetve az Itaipu vízerőművet üzemeltető brazil-paraguayi vállalat paraguayi vezetője.

Mindnyájan részt vettek Brazíliával kötött megállapodás tető alá hozásában. A megállapodást májusban kötötték meg, de csak a múlt héten került nyilvánosságra, hatalmas botrányt okozva. Az egyezmény a közösen működtettet Itaipu vízerőmű által termelt villamos energia beszerzéséről szól.

Az ellenzék szerint a megállapodás rendkívül előnytelen Paraguay számára, és az ország szuverenitását is csorbítja. Egyes szakértői becslések szerint a megállapodás miatt mintegy 350 millió dolláros kárt okoz a költségvetésnek.

Castiglioni ezt tagadja, mindazonáltal a lemondása előtt néhány órával maga ígérte azt, hogy kérni fogja Brazíliától a megállapodás felbontását.

A két ország határán, a Paraná folyón lévő Itaipu a világ legnagyobb teljesítményű vízerőműve.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.