Ezrek ácsorogtak órákig a megnyitó brit IKEA áruházak előtt

Már reggel háromnegyed hatkor elkezdték az emberek a sorállást a kilenckor nyitó boltok előtt.

Mártonffy Attila
2020. 06. 02. 13:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A járványügyi karanténok feloldása után tegnap nyitott újra a svéd IKEA bútoráruház-lánc tizenkilenc üzlete az Egyesült Királyságban. A BBC brit közszolgálati televízió hírportáljának beszámolója szerint több helyen – például Warringtonban és Wembley-ben – már reggel háromnegyed hatkor elkezdték az emberek a sorállást a kilenckor nyitó boltok előtt, ahol később már több ezres sorok kígyóztak belépésre várva. Emiatt több áruház is lezárta parkolóját. A cég dicsérte a vásárlók türelmét, akik egyszerre csak korlátozott számban – ráadásul egy háztartásból legfeljebb csak egy felnőtt és egy gyerek – mehettek be a boltba, akár többórás sorban állás után. Twitterező várakozók szerint Croydonban és Wembley-ben „több kilométeres” sorok ácsorogtak. A West Midland-i rendőrség pedig arra figyelmeztette a cég wednesbury-i üzletébe igyekvőket, hogy a nyitónapon nagyon hosszadalmas sorállásra kell számítaniuk.

A bejáratnál áruházi alkalmazottak walkie-talkie-val irányították a belépést, hogy bent is betartható legyen a szükséges távolságtartás egymástól. Ezt egyébként kordonokkal és biztonsági kamerákkal is igyekeztek biztosítani. Zárva maradtak viszont az eladótérben kialakított játszóterek és éttermek. – Ügyfeleink és munkatársaink egészsége elsődleges fontosságú, ezért fokozott biztonsági intézkedéseket léptettünk életbe – nyilatkozta az IKEA szóvivője. Az áruház előzőleg arra is megkérte a vásárlókat, hogy a bent tartózkodás lerövidítése érdekében kész vásárlási listával és saját szatyorral, táskával jelenjenek meg, s az esetelegesen visszahozandó árúval csak később keressék fel a botokat.

Több járókelő azonban bírálta a kialakult helyzetet mint a konzumidiotizmus jó példáját. – Nem értem, hogy az emberek, látva a hosszú sorokat, miért állnak mégis be. Ahelyett, hogy hazamennének és legurítanának egy üveg sört – nyilatkozta egyikük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.