Hölvényi György: Meg kell akadályozni az Iszlám Állam terrorszervezet térnyerését Afrikában

Meg kell akadályozni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet térnyerését Afrikában, ugyanis a vallási közösségek, így a keresztény felekezetek üldözése a társadalmi struktúra szétverését és az elvándorlás fokozódását eredményezi a térségben – jelentette ki Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő az MTI-nek eljuttatott közleményében kedden.

Forrás: MTI2019. 09. 17. 22:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselő közölte, az EP strasbourgi plenáris ülésének a Burkina Faso-i biztonsági helyzetről folytatott vitában felhívta a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam – közel-keleti visszaszorulása után – a Száhel-övezet gyenge biztonsági helyzetű országaiban terjeszkedik.

Hölvényi György arra emlékeztetett, hogy 2019-ben drámai mértékben megsokasodtak a dzsihadista támadások az afrikai országban. Februárban terroristák lőtték agyon Antonio César Fernández spanyol szalézi szerzetest, valamint összesen 57 ember, köztük három lelkipásztor esett áldozatul a célzottan keresztények ellen elkövetett terrortámadásoknak.

„A jó megoldáshoz látnunk kell, hogy az egyházaknak döntő társadalmi és biztonsági szerepe van a térségben. Az európai intézményeknek meg kell szüntetniük a szélsőséges semlegességet, melynek nevében rendszeresen figyelmen kívül hagyják a felekezeteket érő támadásokat” – fogalmazott a képviselő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.