Trumpnak már teher lett a Nyitott égbolt

Mártonffy Attila
2019. 10. 10. 14:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az Egyesült Államok várhatóan hamarosan bejelenti, hogy kilép a Nyitott égbolt szerződésből – közölték amerikai kormánytisztviselők a CNN hírtelevízióval. A kilátásba helyezett lépés máris nagy felháborodást váltott ki a demokrata képviselők körében. Az 1992-ben aláírt és 2002-ben életbe lépett egyezmény arra kötelezi az aláírókat, hogy kölcsönösen nyissák meg egymás számára légterüket és engedélyezzék a fegyvertelen megfigyelő repülőgépek átrepülését területük felett azzal a céllal, hogy növeljék a bizalmat és a katonai tevékenységek átláthatóságát. A szerződést ratifikáló 34 ország között megtalálható többek között az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna is, de Törökország, Kanada, Lengyelország, Csehország és Horvátország mellett hazánk is csatlakozott hozzá.

A Nyitott égbolt egy újabb fontos nemzetközi megállapodás, amelyet a washingtoni adminisztráció felmond. Donald Trump amerikai elnök legutóbb augusztusban mondta fel Oroszországgal a földről indítható, közepes hatótávolságú atomrakéták korlátozásáról szóló INF-egyezményt. Elemzők attól tartanak, hogy Washington legfrissebb döntése új és veszélyes fegyverkezési versenyt indít el Moszkvával. „Ha kilépnénk a Nyitott égbolt szerződésből, e fontos többhatalmi fegyverzetkorlátozási megállapodásból, az a Trump-kormányzat újabb ajándéka lenne Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. A szerződés az amerikai és az európai biztonság nélkülözhetetlen eleme, az Egyesült Államok kilépése újabb csapás lenne a regionális stabilitásra” – idéz az MTI a demokrata képviselők leveléből, amelyet a védelmi és a külügyminisztériumhoz intéztek.

A törvényhozók azt is felhánytorgatták, hogy a kormányzat a döntés előtt nem konzultált a Kongresszussal és az Egyesült Államok szövetségeseivel. Egyes amerikai szakértők és kormányzati tisztségviselők szerint ugyanakkor a megállapodásnak semmi haszna, miután Moszkva megsértette annak rendelkezéseit, korlátozva a megfigyelőrepüléseket Kalinyingrád fölött, valamint az orosz–grúz határ közelében. Más vélemények szerint a műholdfelvételek elterjedése miatt nincs szükség az egyezményre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.