Az átlagember ébren töltött idejének csupán egy-két százalékát éli meg valódi éberségben, vagyis testi, lelki, szellemi mivoltában tudatos lényként a jelen pillanatban. A fennmaradó időben, életünk tetemes hányadában az események valójában csak történnek velünk; a rögeszmékké vált szokások mentén a gyerekkorunk óta másolt viselkedésminták hatalmából, és a korszellem hatásaiból eredő reakcióinkat éljük. A dalai láma szerint „az ember úgy hal meg, hogy nem is élt igazán”. Jézus pedig azt mondta a kereszten: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34) Tudatossá válni azonban nem lehetetlen, komoly szellemi, lelki munkálkodás által sikerülhet – véli dr. Darnói Tibor, aki krónikus betegekkel foglalkozó holisztikus orvosként azt vallja, hogy a modern medicina nézeteivel ellentétben az emberi lényről nem lehet lehasítani a testet, és kizárólag azt kezelni, hanem test, lélek és szellem egységében kell gyógyítani.
Mint mondja, a krónikus betegség kialakulása is többek közt azt jelzi, hogy a beteg a maga lelki, szellemi szintjén nem talál megoldást egyes élethelyzeteire, így képtelen harmóniát teremteni magában, egy másik minőségbe lépve azonban meglelheti a megoldást.

Fotó: Mészáros Péter
A gondolatnak teremtő ereje van – tartja a mondás, de ez igaz akkor is, ha a gondolat uralkodik rajtunk, és abban az esetben is, ha mi irányítjuk azt – teszi hozzá Darnói Tibor. Az ember az egyetlen olyan teremtmény a Földön, akinek szabad akaratából lehetősége van kiemelkedni a reakciókba ágyazott ösztönlét állapotából, és tudatos lénnyé válni. Ehhez megkerülhetetlenek az emelkedett szellemi tanítások, és egyes vallások tiszta esszenciái. A ma uralkodó poláris gondolkodásmód – amely egyben egy alá-fölé rendeltségi viszonyrendszer – csupán nagyon alacsony kollektív tudatminőségre nyit teret. Ugyanazok az ösztönlétbe ragadt gondolatminták – az anyagi javak, a hatalom és a dominancia – uralják és nyomasztják az emberiséget évezredek óta. Mindez szöges ellentétben áll a rábaközi tudók hagyatékaként fennmaradt ősi magyar bölcseletben foglaltakkal, amelynek alapja a duális világnézet, és ahogy nyelvünk szerkezete is megőrizte, a mellérendelő viszony.