Adorjáni Bálint alakítja Babits Mihályt, aki fáradtan és éhesen érkezik a vendéglőbe, ahol hely hiányában egy idegen mellé kell leülnie. A két ember nem kedveli egymást, Babitson látszik, hogy eleinte csak jólneveltségből nem szakítja félbe a beszélőt. Adorján Bálint játéka nagyon minimális, de egy pillanatig nem kérdés, hogy maga Babits ül az asztalnál. Arcrezdülései révén értesül a néző a híres író, költő lelkében megszülető kegyelmi állapotról. Szemében látjuk, ahogy az elutasítás és a kissé cinikus hozzáállása átfordul baráti megértéssé, elkeseredett dühös elvonulássá.
A film szép példája annak, hogy a múltat meg kell érteni, mert csak akkor van jövőnk. Szép példája annak, hogy két ember halálában mennyire benne van egy nemzet tragédiája.
Az idős asszony és a nagyon fiatal gyermek, a múlt és a jövő hal meg azzal, hogy menni kell, hogy már soha nem lehet visszajönni, pedig eleinte úgy volt. Mindig úgy van. Mindenki azt gondolja, hogy csak kicsi időre kell elmennie. Aztán soha nincs visszaút. Eleinte azt érzi mindenki, hogy elvettek mindent. Később kiderül, hogy nem lehet elvenni semmit. Mert a gondolat egyesít. Mert megakadályozhatatlan a lélektől lélekig érő utazás. Az a pillanat, amikor egyet mondunk és egyet gondolunk. A film arról szól, ahogy megszületik Babitsban az érzés, amit mai szavakkal úgy írunk le, hogy „történjen bármi, míg élünk, s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk”.
Borítókép: Az alkotók a díszbemutatón (Fotó: Oszlányi Gyöngyvér)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!