A történet sokak előtt ismert. Bencsik Sándor és Cserháti István, engedve a hanglemezgyári szirénhangok csábításának, otthagyva az egyre feljebb kapaszkodó, népszerűsége csúcsát ostromló P. Mobilt, saját zenekar alapításában gondolkodott. Ennek érdekében az első két, legnehezebb lépést kellett megtenniük: megtalálni a megfelelő zenésztársakat, ugyanakkor jól csengő, ütős nevet választani a formálódó társulatnak. A vezéregyéniség, gitár- és szerzőzseni Bencsiknek még a mobilos időkből becsípődött a Pandora’s Box fogalma, amely mitológiai vonatkozásán túlmenően egy ismert Procol Harum-nóta címe is egyben. Schuster Lóránt egy nyilatkozatában emlékeztet is arra, hogy Samu (Bencsik Sándor beceneve – a szerk.) már akkor, 1975-ben jelezte: amennyiben valamikor saját zenekart alapít, biztosan e szám címéről fogja azt elnevezni.
Nos, éppen öt esztendő szükségeltetett ahhoz, hogy a mintegy mellékesen odavetett félmondat komolyra forduljon: 1980-ban megalakult tehát a Pandora’s Box, rövidített nevén (és állítólag Schuster bosszantására) P. Box. Erdős Péter doktor, aki korántsem szavahihetőségéről híresült el (kedvenc mondata: „a saját szavam, tehát akkor vonom vissza, amikor én akarom!”), ezúttal betartotta ígéretét: a kor szokásainak megfelelően előbb megjelent a bemutatkozó kislemez (1981), amelyet egy esztendővel később a cím nélküli, első P. Box-album követett. Két év leforgása alatt tehát az új rockformáció elérte azt, amire az anyazenekarnak nyolc évet kellett várnia.
Kislemez ide, nagylemez oda, a Moiras Records úgy döntött, a Vikidál-évek koncert LP-je után útjára bocsátja a P. Box azt megelőző, Varga Miklós fémjelezte korszakának anyagát is. Az 1982-es szeptemberi, budai ifjúsági parkbeli koncertfelvételt hallgatva megismerkedhetünk a zenekar korai, útkereső ám mégis sikeres szakaszával is. Amelyet a „szelencés” csapat egykori basszusgitárosa, Sáfár József immár hangmérnökként, a maximumot kihozva belőle, a múlt évben restaurált. A tartalom, a koncerthangulat, a közreműködő zenészek mély profizmusa, teljesítménye bőséges kárpótlást nyújt a gyengébb, ám élvezhetetlennek rosszindulattal sem mondható hangminőségért. Az ízléses, művészi borító pedig – Szerényi Gábor grafikus és Kovács László Moiras-főnök munkája – csak emeli a kiadvány színvonalát.
