Másnak és mégis nekünk szól a Pandora’s Box

Újabb értékes, korszakos kiadványt bocsátott útjára a Moiras kiadó, jó szokásához híven ezúttal is vinil hordozón. A digitálisan feljavított zeneanyag a P. Box 1982-es budai ifjúsági parkbeli koncertjének kalózfelvétele a zenekar Varga Miklós fémjelezte korszakából. A kilenc emblematikus szerzeményt tartalmazó album nem hiányozhat a rockzene rajongóinak lemezpolcáról.

A történet sokak előtt ismert. Bencsik Sándor és Cserháti István, engedve a hanglemezgyári szirénhangok csábításának, otthagyva az egyre feljebb kapaszkodó, népszerűsége csúcsát ostromló P. Mobilt, saját zenekar alapításában gondolkodott. Ennek érdekében az első két, legnehezebb lépést kellett megtenniük: megtalálni a megfelelő zenésztársakat, ugyanakkor jól csengő, ütős nevet választani a formálódó társulatnak. A vezéregyéniség, gitár- és szerzőzseni Bencsiknek még a mobilos időkből becsípődött a Pandora’s Box fogalma, amely mitológiai vonatkozásán túlmenően egy ismert Procol Harum-nóta címe is egyben. Schuster Lóránt egy nyilatkozatában emlékeztet is arra, hogy Samu (Bencsik Sándor beceneve – a szerk.) már akkor, ­1975-ben jelezte: amennyiben valamikor saját zenekart alapít, biztosan e szám címéről fogja azt elnevezni.

Nos, éppen öt esztendő szükségeltetett ahhoz, hogy a mintegy mellékesen odavetett félmondat komolyra forduljon: 1980-ban megalakult tehát a Pandora’s Box, rövidített nevén (és állítólag Schuster bosszantására) P. Box. Erdős Péter doktor, aki korántsem szavahihetőségéről híresült el (kedvenc mondata: „a saját szavam, tehát akkor vonom ­vissza, amikor én akarom!”), ­ezúttal betartotta ígéretét: a kor szokásai­nak megfelelően előbb megjelent a bemutatkozó kislemez (1981), amelyet egy esztendővel később a cím nélküli, első P. Box-album követett. Két év leforgása alatt tehát az új rockformáció ­elérte azt, amire az anyazenekarnak nyolc évet ­kellett várnia.

Kislemez ide, nagylemez oda, a Moiras Records úgy döntött, a Vikidál-évek koncert LP-je után útjára ­bocsátja a P. Box azt megelőző, Varga Miklós fémjelezte korszakának anyagát is. Az ­1982-es szeptemberi, budai ifjúsági parkbeli koncertfelvételt hallgatva megismerkedhetünk a zenekar korai, útkereső ám mégis sikeres szakaszával is. Amelyet a „szelencés” csapat egykori basszusgitárosa, Sáfár József immár hangmérnökként, a maximumot kihozva belőle, a múlt évben restaurált. A tartalom, a koncerthangulat, a közreműködő zenészek mély profizmusa, teljesítménye bőséges kárpótlást nyújt a gyengébb, ám élvezhetetlennek ros­sz­indulattal sem mondható hangminőségért. Az ízléses, művészi borító pedig – Szerényi Gábor grafikus és Kovács László Moiras-főnök munkája – csak emeli a kiadvány színvonalát.

Kiemelendő Szabó István rövid, ám hatásos dobszólója a csaknem instrumentális Dödölében, vagy a villanásnál alig valamivel több, Sáfár Öcsi-féle ízes basszusszóló az Egérszerenád középtempójú darabjában. De nem illik megfeledkezni ugyanezen nótában Cserháti István velős Hammond-intrójáról, valamint Bob Seger – Heavy Music című számában való brillírozásáról sem. A lemez „kakukktojása”, mint idegen szerzemény, egyébként kitűnő alkalmat nyújt a zenei kibontakozásra: Varga Miklós énekes, aki a Nagy István (a hetvenes évek eleji Mini basszerosa) fémjelezte Zenit együttest hagyta ott Bencsikék kedvéért, igazán kitesz magáért. Erőteljes, rekedtes-rockos frazírozását talán John Fogerty, vagy a néhai Joe Cocker is megirigyelhetné. Egyébként ügyesen applikálták a nótába a Spencer Davies Group I’m A Manjét, valamint Wilson Pickett Land of A Thousand Dances közönségénekeltetős, lendületes darabját, ami igazán felér egy stílusgyakorlattal.

Ami a repertoárt illeti, csaknem teljes egészében a már említett debütalbum dalait népszerűsítették. Talán véletlen egybeesés, hogy az 1982-es lemezgyári, valamint a 2021-es Moiras LP egyaránt kilenc-kilenc tételt foglal magába: az MHV-lemezen szereplő Éjféli szekér helyett az előbbiekben emlegetett Heavy Music – amely kifejezetten koncertdarab – dörren meg a Másnak szól viniljén.

Koncepcióját tekintve nem volt egyszerű helyzetben a helyét kereső Pandora’s Box. A P. Mobil két meghatározó zenésze egyfajta örökségként hozta magával az általuk is favorizált, a fiatalság körében népszerű hard ­rockot, amelyet kiválóan tolmácsolt a fiatal, energikus frontember, Varga Miklós. E felhozatalhoz társult a progresszív rockot zászlajára tűző V’73 emlőin ­nevelkedett ­Sáfár, valamint a dzsesszkonzervatóriumot végzett Szabó. Tegyük hozzá, hogy épp az előbbi ellenezte a zenekar hard rockos irányát, mondván, a P. Mobil éppen betölti ezt az űrt, meg amúgy is minek két dudás egy csárdában. Hogy aztán a Varga–Vikidál énekescserével éppen e műfajban alkotott maradandót a Pandora’s Box, arról végképp nem a kiváló basszusgitáros tehetett…

Színpadon az együttes, énekel Varga Miklós    Fotó: Sáfár József archívuma

Ami a Másnak szól kiadványt illeti, akár az 1982-es LP kései lemezbemutatójának is felfogható. Akik a korszakot megélték – netán az ő üdvrivalgásuk is hozzáadódott a közönségkórushoz –, nos, azok számára könnyen visszatérhet fiatalságuk egy darabja; a mai X-, Y-, Z- stb. generációknak pedig egy különleges szelet a nyolcvanas évek – élő – zenei világából. Másnak és mégis nekünk szól.

Borítókép: A Pandora’s Box zenekar (Fotó: Sáfár József archívuma)