A Gigi Simeoni által írott és rajzolt képregény eredetileg 2007-ben látott napvilágot Olaszországban, több folytatásban, majd 2022-ben egy kötetben is. E csaknem háromszáz oldalas, gyűjteményes kiadás jutott el hozzánk, és már az előszava igyekszik felkészíteni a magyar olvasót arra, milyen alkotással van dolga: A szemek és a sötétség […] az értelem fényét sugárzó szemet állítja szembe a halál jéghideg sötétségével.
Ezek után elkezdődik a három részre tagolt, 1907-ben és 1908-ban játszódó történet. Az első rész – melynek mottója R. L. Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regényéből származik – egy Alessandro Simonetti nevű festőművészt mutat be. A harmincas éveinek elején járó fiatalembert környezete konvencionális portrék készítőjeként könyvelte el, ám ő titokban az avantgárd irányzatokkal rokonszenvezik, és mindennél jobban vágyik arra, hogy megtalálja saját útját. Aztán menyasszonya, Luisa súlyos balesetet szenved, és mielőtt a lányból eltávozna az élet, észrevesz valamit a szemében…
A harmadik rész főszereplője Matteo de Vitalis felügyelő, aki tudományos módszerekkel kíván rá bizonyítékot szerezni, kinek a számlájára írható a mind nagyobb port felverő gyilkosságsorozat. Ehhez persze a rendőri középvezetést jellemző, maradi szemlélettel, és a testület külsőségekre – például a társadalmi befolyásra és elismertségre – túlságosan sokat adó működésmódjával is meg kell küzdenie. E harc tétjét a mottóul választott idézet is érzékelteti: a sorok Jules Henri Poincaré matematikus és filozófus Tudomány és hipotézis című, 1901-ben megjelent tudományelméleti munkájából származnak.
Talán ennyiből is kitűnik, hogy A szemek és a sötétség elsősorban az érettebb korosztályt megcélzó, ambiciózus mű. Krimiszála ugyanakkor nem igazán izgalmas, több okból sem. Ennek elsődleges oka: a tettes végig az olvasó szeme láttára cselekszik, a befogadó tehát a kezdet kezdetétől tisztában van a kilétével. Ráadásul a történetben rendre előbukkannak az innen-onnan már ismert, közhelyessé koptatott fordulatok.
(Vajon szerepel-e benne egy jelenet, melyben felettese megpróbálja „levenni” de Vitalist az ügyről, mondván: fel van függesztve? A tettes vajon-e behatol az utána nyomozó rendőr otthonába, hogy annak környezetéből válassza ki következő áldozatát? E kérdésekre a sorozatgyilkosos thrillerek világában épp csak eligazodó olvasó is könnyedén rávágja a helyes választ!)
Továbbá: bizonyos karakterek sztereotipak vagy olyannyira logikátlanul viselkednek, hogy az igazából érthetetlen. (Vajon készül valaha popkulturális termék, amelyik nem indulatos, arrogáns embernyúzóként ábrázolja egy napilap vezetőjét? És akkor mit szóljunk az Angelo nevű barát reakciójához – pontosabban: annak hiányához – a cselekmény adott pontján?)
A krimi/thriller szál tehát nem tartogat túlságosan sok meglepetést, és ez még úgy is kelthet némi csalódást az olvasóban, hogy hamar nyilvánvalóvá válik: Simeonit nem elsősorban az izgatja, ki a tettes, sokkal inkább az, mi megy végbe a benne, vagyis miért teszi, amit tesz. Ezzel párhuzamosan lépésről lépésre haladva bemutatja, hogy a rendőrség hogyan alkotja meg róla a maga képét, s hogyan próbál fordulatot elérni a vele folytatott párharcban.
És e pontokon kapjuk meg a képregény igazi értékeit. A szemek és a sötétség számos hasonló jellegű alkotásnál mélyebbre hatol az elkövető pszichéjébe, a téboly útvesztőibe – de mindemellett a művészet lélektanáról, az alkotás hatásmechanizmusáról is szót ejt. Ami pedig a nyomozás részleteit illeti, egyebek mellett kiderül belőle, mi az abduktív módszer lényege, és hogy a múlt század elején hogyan üldözte a bűnt az olasz rendőrség.
A szerző érezhető tárgyismerettel, számos érdekes információ birtokában építi fel ez utóbbi vonulatot – nyilvánvaló, hogy nem csekély mennyiségű időt és energiát áldozott a szakmai részletek felkutatására. (Egy interjúban el is árulta: munkája elkészítése két és fél évet vett igénybe, és az anyagyűjtés során az olasz rendőrség Történeti Hivatalának tisztségviselője, bizonyos Giulio Quintavalli volt legnagyobb segítségére.)
Simeoni hasonló alapossággal mutatja be a belle époque, vagyis XIX. és a XX. század fordulójának állapotait és hangulatát is: figyelme egyaránt kiterjed a technikai újdonságokra, a művészeti áramlatokra, a politikai mozgalmakra – A szemek és a sötétség így eleven, részletgazdag korrajzot is kínál, sőt, ez a legfőbb erőssége.
A mű kapcsán legtöbben az Alan Moore–Eddie Campell-szerzőpáros által jegyzett, eredetileg 1999-ben megjelent From Hell – A pokolból című képregényt emlegetik – nem is minden ok nélkül. Simeoni ugyanakkor jelezte: a Hasfelmetsző Jack kézre kerítésére indított hajsza történetét elmesélő A pokolból nem volt rá különösebb hatással. Helyette inkább Az elmeorvos című sorozatot nevezte meg A szemek és a sötétség egyik ihletőjeként. (A tévészéria Caleb Carr amerikai író könyvein alapul, melyek közül kettő idehaza is megjelent. Központi alakja – vagyis az elmeorvos – a magyar fülnek ismerős hangzású nevet viselő Dr. Laszlo Kreizler.)
És míg az elemzők általában E. A. Poe detektívirodalmat életre hívó novellájára, A Morgue utcai kettős gyilkosságra hivatkoznak a képregény kapcsán, a magunk részéről Dosztojevszkij letaglózó erejű nagyregénye, a részben krimiként is felfogható Bűn és bűnhődés jutott eszünkbe. Ennek főszereplője véli úgy, hogy a nem közönséges személyek – nagy horderejű céljaik elérése érdekében – akár embert is ölhetnek. A szem és a sötétség elkövetője kezdetben mintha eme elmélet kissé módosított verziójának szellemében járna el – a képregény elemzése során tehát akár egy XIX. századi orosz nagyregényig is eljuthatunk. Összegezve: Simeoni alkotása a pszichológiai horror és a sorozatgyilkosos krimik elemeit vegyítő, kosztümös thriller. Krimiszála mérsékelten izgalmas, a cselekmény tempója lassú és komótos, ami csökkenti a feszültséget, ráadásul az egész könyv kissé „túlbeszélt”, vagyis a szöveg aránya túlzott az egyébként lenyűgöző rajzokéhoz képest.
Erősségei között ugyanakkor az alapvetően komor hangulatot, a lélektani kérdésekre való fogékonyságot, valamint a történelmi rekonstrukció módszerével létrehozott, érzékletes milliőrajzot lehet említeni.
És amikor de Vitalis felügyelő az utolsó oldalon megkísérli levonni az ügy tanulságait – Amikor az őrülettel van dolgunk, a helyes válasz mindig kicsúszik a kezünk közül. Hadd törjék rajta a fejüket a lélekdoktorok, ez már nem az én dolgom. Én zsaru vagyok, és az a munkám, hogy megvédjem az embereket... –, majd fejébe nyomja a kalapját, és kezeit hosszú kabátjának zsebébe dugva megindul a milánói utcán, az olvasóban felötlik: szívesen találkozna vele egy újabb történetben, egy újabb rejtély megfejtőjeként!
Gigi Simeoni: A szemek és a sötétség. Anagram kiadó, 2022
Borítókép: A képregény egy részlete (Fotó: anagramcomics.hu)
