– Minden közösséget annak kultúrája tart össze. Ebből következően egy kulturális fesztiválnak komoly felelőssége van az adott közösség összetartozásának szempontjából. Míg a showbusiness nézői igényekre kínál szolgáltatásokat, addig egy kulturális fesztivál a közgondolkodás érdemi befolyásolására törekszik, és intellektuális igényeket teremt, beszélgetési témákat generál. Jól tudjuk, hogy őrületes információs zaj van a világban. Ha mondanivalónk van, ebben a zajban felelősséggel kell választani a témát, a kommunikációs csatornát, a beszélgetőtársat, vagy egy színházi előadás során például egy adott formanyelvet. Ezeket az elveket tartottuk szem előtt, amikor a városvezetéssel és a debreceni kulturális élet szereplőivel összeállítottuk a Debreceni Ünnepi Játékok programját – mondta Vadász Dániel. A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a Nagytemplom előtti tér nemcsak történelmi, hanem szakrális jelentőségű is, ezért lett a fesztivál fő helyszíne.
– A Debreceni Ünnepi Játékoknak egyszerre dolga a nézőket tartalmas módon szórakoztatni és a magyar kultúra értékeit, hagyományait úgy színpadra segíteni, hogy az érdemi módon nyújtson segítséget abban, hogy napról napra hogyan igyekezzünk jobb és jobb emberekké válni. Tavaly a Csíksomlyói passió és a Bánk bán szerepelt a programban, idén például a Mária evangéliuma mesél különböző idősíkokban a ma emberének. A darabot Juronics Tamás rendezte, aki a Szegedi Kortárs Balett igazgatója.
A fesztiváligazgató arról is szólt, hogy a Varázsfuvola az emberi élet értelmét és célját érintő alapkérdésekkel foglalkozik. Hozzátette, hogy Mozart egyik legnehezebb operájával kezdődik a fesztivál, amely a fény és a sötétség harcát állítja a középpontba a szerelmes fiatalok egymásra találásának történetén keresztül.
Az összetartozásunkat erősíti a Székely est határok nélkül, amelyben a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Magyar Örökség díjas Pál István Szalonna és Bandája is közreműködik. Kerek világ címmel a fesztiváligazgató szólt Rost Andrea születésnapi gálakoncertjéről is. Az opera-énekesnő, aki a világ legfontosabb operaszínpadain is énekelt, szívesen jön Debrecenbe, ahol tavaly is fellépett. Az idei gálakoncerten a Miskolci Nemzeti Színház zenekara mellett meglepetésvendégek is közreműködnek. Oszvald Marika jubileumi koncertje is szerepel a fesztivál programjában, és meg kell említeni, hogy az operettvilág ikonjának ünneplése szintén egy különleges koncertélményt kínál – fejtegette a fesztiváligazgató, aki arról is szólt, hogy a Kodály-est és Magyarok Hollywoodban címmel nagyszabású multimédiás koncertek is várják majd augusztusban a közönséget.
A kulturális fesztivál igényt teremt
Hosszú, többéves előkészítés után tavaly megkezdődött a Debreceni Ünnepi Játékok, amely idén is folytatódik július 31. és augusztus 15. között. Az összművészeti programsorozat operával, operettel, színházzal, irodalommal és dokumentumfilmmel várja az érdeklődőket – mondta lapunknak Vadász Dániel fesztiváligazgató, aki arról is szólt, hogy míg a showbusiness nézői igényekre kínál szolgáltatásokat, addig egy kulturális fesztivál a közgondolkodás érdemi befolyásolására törekszik, és intellektuális igényeket teremt.

– A világ – úgy általában – jobb hely lenne, ha több ember olvasna. A fesztivál színes irodalmi programjai is ezt a célt szolgálják – mondta Vadász Dániel, aki fontosnak tartotta elmondani, hogy a látogatóknak valóságos emberi sorsokról szóló dokumentumfilmeket is vetítenek a Héthatár Irodalmi és Filmfesztivál keretein belül. A fesztiváligazgató hozzátette, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak, akik épp ekkor lesznek gólyatáborban, közös programokat szerveznek és ingyenesen vendégül is látják őket. Emellett Ramon Vargas vezetésével nyári képzési programot indítanak Debrecenben, Bel Canto Akadémia néven. Ez a program a jövőben az operaénekesek világszínvonalú képzési centrumát jelentheti majd. Már az idei első évben a londoni Bel Canto Society és a Conservatorio Milano is küldenek ide tanulni énekeseket. Velük együtt természetesen magyar énekesek is érkeznek majd a mesterkurzusokra. Így igyekeznek segíteni a szakmai tudás áramlását és fontos helyszínt teremtenek arra, hogy tartalmas beszélgetések jöhessenek létre mind a szakmán belül, mind a szakma és a közönség között.
Debrecen dinamikusan fejlődő és viruló kulturális életet élő nagyvárosunk. Az ünnepi játékok idei programja abban a szellemben született, hogy minden előadásunk egy-egy lépés abba az irányba, hogy a város hosszú távon a Kárpát-medence meghatározó kulturális központja legyen – tette hozzá Vadász Dániel fesztiváligazgató.
Borítókép: Mária evangéliuma (Fotó: Éder Vera)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ozzy Osbourne felesége összetört a temetésen + galéria & videó
Könnyek és tapsvihar kísérte Ozzy Osbourne végső útját Birminghamben.

Meghalt az Iron Maiden első énekese, Paul Day 69 éves volt
Hatvankilenc éves korában meghalt az Iron Maiden eredeti frontembere, Paul Mario Day – jelentette be zenekara, a More.

Új igazgatója lesz a debreceni Csokonai Nemzeti Színháznak, idő előtt távozik a jelenlegi vezető
Szeptember elsején távozik posztjáról Mátyássy Szabolcs, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója.

Miért nézték szultánnak Báthory Zsigmondot?
A muzeológusi munka legizgalmasabb részéről, a „vadászatról” beszélgettünk Gödölle Mátyással, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának vezetőjével.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ozzy Osbourne felesége összetört a temetésen + galéria & videó
Könnyek és tapsvihar kísérte Ozzy Osbourne végső útját Birminghamben.

Meghalt az Iron Maiden első énekese, Paul Day 69 éves volt
Hatvankilenc éves korában meghalt az Iron Maiden eredeti frontembere, Paul Mario Day – jelentette be zenekara, a More.

Új igazgatója lesz a debreceni Csokonai Nemzeti Színháznak, idő előtt távozik a jelenlegi vezető
Szeptember elsején távozik posztjáról Mátyássy Szabolcs, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója.

Miért nézték szultánnak Báthory Zsigmondot?
A muzeológusi munka legizgalmasabb részéről, a „vadászatról” beszélgettünk Gödölle Mátyással, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának vezetőjével.