Minden fiatal férfi életében eljön a pillanat, amikor szembe kell néznie azzal, hogy a hőn áhított nőt el akarják venni tőle. Általában link, semmirekellő alakok az udvarlók ilyenkor, akik csak ügyesebben teszik a szépet az asszonyoknak. A fiatal nők viszont sokszor hajlamosak arra, hogy bedőlnek ezeknek a hódítóknak, akiket ráadásul az esetek döntő többségében otthon vár a feleségük. Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színdarabja, amelyet legutóbb a Szentendrei Teátrumban láthatott a közönség a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában, ezzel az alaphelyzettel indul. Egy fiatal és tehetséges zeneszerző (Scurtu Dávid) házasodni készül, az ünnepelt primadonnát (Trabalka Cecília) venné feleségül, ám egy szerencsétlen véletlen folytán két idősebb alkotótársával, két színpadi szerzővel (Hunyadi István és Szotyori József) fültanúi lesznek egy olyan beszélgetésnek, amelyben a híres színész (Sebestyén Hunor) félreérthetetlen helyzetbe hozza színésznő kollégáját, akivel korábban intim kapcsolatban volt.
Minden színész remekül és szellemesen hozta az előadás során a vásári komédiázásra jellemző hangulatot, miközben a legfontosabb drámai pillanatokban inkább egy polgári kamaradarabot láttunk. A piros díszletek, a szerteszéjjel szórt rózsaszirmok egyrészt érzéki hangulatot teremtettek, másrészt viszont veszélyes, feszültséggel teli világot varázsoltak a nézők elé.
A jelmeztervező, Bajkó Blanka Alíz a ruhákat úgy válogatta, hogy a kortalanság érzetét keltse, viszont nem igazán tette elég karizmatikussá a szereplőket a választott ruhadarabok révén. Csatlós Lóránt a lakáj és Tőtős Ádám a titkár szerepében viszont remekül alakította a hétköznapi, a színház világa iránt rajongó kisembert, sőt a szenvedélyes rajongók paródiáját is.
A nagyváradi Szigligeti Színház feldolgozásában tehát remek commedia dell’arte játékot látunk, amely a polgári kamaradrámákra jellemző hangulatokkal váltakozik, és amelyben minden színész azt játssza, hogy ő most színészkedik. Balogh Attila rendezőt dicséri, a folyamatos kikacsintás a nézők felé, másrészről viszont mindez a helyzet a színház mélyebb értelméről is elgondolkoztathatja a nézőt.
Arról van ugyanis szó, hogy a színdarabbéli színpadi szerző a női ingatagságot úgy leplezi, hogy az egészet egy próbafolyamat részének állítja be. Vagyis egy óriási, bonyolult módon véghezvihető hazugságsorozat révén menti meg a fiatalok házasságát.
A szentendrei előadás tanulsága: mindegy, hogyan, de meg kell menteni a fiatalok kapcsolatát, amely ráadásul még nem is igazán szökkent szárba. A darab tanulsága pedig az, hogy a művészet megment, de „az igazat mondd, ne csak a valódit”.
Az előadás szépen bemutatta, hogy az asszonyi ingatagságot nem kell igazán komolyan venni, mert a női lét lényegéből fakad. Viszont azt is, hogy a Scurtu Dávid által hisztérikusan alakított tehetséges zeneszerző fiatalembernek meg kell tanulnia néhány dolgot. Egyrészt azt az ősi tudást, hogy egy nőért harcolni kell, egy férfi soha nem szerez meg örökre egy nőt. Aztán azt, hogy a nők a nyugodt, kiegyensúlyozott férfiakat szeretik, nem a hisztérikusakat, azokat, akik nem veszik olyan komolyan magukat, az életet, és főleg nem veszik olyan komolyan a nőket. Viszont kézen fogják őket, és végigvezetik az élet nagy kalandján.
Molnár Ferenc színdarabjából mindenki megtanulhatja, hogy az életben küzdeni kell, és lehet néha hibázni is.
Talán soha nem volt még olyan aktuális ez a mű, mint manapság, amikor temérdek fórum szól arról, hogy a nők ingatagok, a férfiak erőszakosak, úgyhogy mindenki törődjön csak magával, legyen önző, éncentrikus, mert megérdemeljük.
Ezzel szemben a darab szerint senki nem érdemel semmit, semmi nem jár az embernek, mindenért meg kell harcolni. Kifejezetten igaz ez a férfi-nő viszonyrendszerre. Minden kapcsolat és házasság megmenthető, csak egy idősebb drámaíró nőről és férfiról való bölcs tudásával kell rendelkeznünk.
